Magyar gazdaság

Átalakul a piac, evés közben jön meg a hazai webáruházak étvágya

Az Ext­­­re­me Digital és az eMAG küszöbönálló fúziója átrajzolhatja a hazai e-kereskedők erőviszonyait, de egyre több globális trend beszivárgása is látványosan formálja a szektort.

Továbbra is kirobbanó erőben van a csomagküldő és internetes kiskereskedelem, hiszen júniusban 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest, igaz, a teljes kiskereskedelmi forgalomból még mindig csak 5,4 százalékkal részesedik. A dinamikus bővüléshez azonban az is hozzátartozik, hogy április óta magyar bejegyzésű portál az eMAG, így az itteni virtuális költések már nem a román, hanem a hazai statisztikai adatokban köszönnek vissza. Ez markánsan megmutatkozik a negyedéves bontásban vizsgált növekedésben: míg a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben 25 százalékkal nőtt, addig a másodikban már 35-tel, pedig nem nyitották sokkal nagyobbra a tárcájukat a vásárlók.

A hazai webáruházak versenyét éppen az eMAG és az Extreme Digital fúziója értelmezheti újra, elvégre a piac két legnagyobb szereplőjéről van szó. Az összeolvadást leghamarabb augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), de egy kevésbé optimista forgatókönyv szerint az is lehetséges, hogy az év végéig elhúzódik a tranzakció zárása. Az összefonódás bejelentése után a eredetileg harmincnapos, egyszerűsített versenyfelügyeleti eljárást indított, de utóbb átsorolta az ügyet a négy hónapos, teljes körű eljárások közé, mert úgy látta, hogy külön kell vizsgálni a hagyományos és az online kiskereskedelmi piacot, és az utóbbin belül a Magyarországra bejelentett cégeket.

Pedig az Extreme Digitalnak is meg kell küzdenie a külföldi tulajdonú szolgáltatókkal a hazai fogyasztókért, így például az Amazonnal vagy az Alibabával. Ezt bizonyítja, hogy az eNET szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az ezermilliárd forintot, de ennek csak alig több, mint a felét adták a magyar érdekeltségű e-kereskedők. Az Extreme Digital hibrid modelljében egybeforrtak a netes rendelések és a bolti eladások: a webshopban kiválasztott terméket a fogyasztók 16 fizikai üzletben is megvásárolhatják. A belföldön bejegyzett online kereskedőkre szűkítve a kört az eMAG-gal együtt akár 20-25 százalék feletti piaci részesedést is elérhet a fúziós vállalat bizonyos termékkategóriákban. Az új felállásban 48 százalékos üzletrésszel lenne érdekelt a magyar tulajdonú Extreme Digital.

Az eMAG forgalmának nagy részét a Marketplace szolgáltatás adja, amelyen keresztül kisvállalkozók értékesíthetik saját termékeiket. Ezen a felületen idehaza 3600 eladó kínálja csaknem 1,6 millió termékét. A kínálat meg is találja a keresletét, hiszen a piactéren vásárlók tavaly mintegy 730 ezer rendelést adtak le, összesen 8,5 milliárd forintos forgalmat generálva. A legkeresettebb termékek itt is a kütyük, háztartási gépek, játékok és barkácscikkek.

A hagyományos bolti kereskedelemben erős szegmensek közül az elmúlt négy-öt évben a műszaki cikkek kategóriája után a divatruházat erősödött leginkább a virtuális térben, szakértők szerint a következő két-három év viszont az élelmiszerről szólhat a weben. Az online rendelések kosárértéke nemritkán három-ötszöröse a hagyományos bevásárlókocsikénak, még úgy is, hogy egyelőre nem is párizsit és friss zöldséget vesznek a neten, annál inkább ásványvizet, sört, mosószert és pelenkát. Ráadásul egyre jobb a szolgáltatás a nagy áruházláncok, a Tesco, a CBA, az Auchan és legutóbb a SPAR megjelenésével.

A GKI Digital és az Árukereső közös felmérése szerint a hazai online kiskereskedelem forgalma tavaly 425 milliárd forint volt, 17 százalékkal több, mint 2017-ben. Az év elején 3,2 millió aktív online vásárló volt, ez egy év alatt 6,5 százalékos növekedés. Mivel az utóbbi mutató emelkedése évről évre lassul, a kutatás készítői szerint a szektor további magyarországi növekedése már elsősorban az átlagos kosárértékek méretétől és a rendelési gyakoriságtól függ. A hazai online vásárlók tavaly átlagosan tizenkétszer rendeltek, alkalmanként 11 ezer forintért.

Ezek is érdekelhetik