BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megjelent az iskolások pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázat

A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat is. Ennek érdekében pályázati úton olyan szervezetek támogatására nyílik lehetőség, amelyek a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Gion Gábor emlékeztetett, hogy a Pénzügyminisztérium második alkalommal hirdet pályázatot non-profit szervezetek számára olyan tanórákon kívüli programok megvalósítására, ahol általános és középiskolás diákok kötetlen formában ismerkedhetnek meg a tudatos pénzügyi gondolkodás alapjaival.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el. Éppen ezért főként azon tevékenységek támogatása kerül a pályázat középpontjába, amelyek a különféle iskolai tantárgyak anyagait gyakorlatorientált módszerekkel képesek ötvözni. Ennek jegyében például versenyek, szakkörök, szünidei táborok megszervezése valósulhat meg, hozzájárulva a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó készségek és ismeret elsajátításához, illetve bővítéséhez – ismertette Gion Gábor.

A technikai részletekről közölte: a „Pénzügyi tudatosságra nevelő iskola” kiírásra azok a non-profit alapítványok és egyesületek nyújthatnak be pályázatot, amelyek alapító okiratban, illetve alapszabályban foglalt célja oktatási intézmény tevékenységének támogatása.

Fontos, hogy a pályázatoknak a felhívástól számított 45. napig kell elektronikus formában (Ügyfélkapun keresztül) – vagy a pályázati kiírásban megjelölt egyéb esetben papíralapon – beérkezniük. A rendelkezésre álló 20 millió forintos keretösszegből az egy pályázónak biztosítható, vissza nem térítendő támogatás összege minimum 500 ezer, maximum 3 millió forint lehet, amely a megvalósítás költségeihez akár 100 százalékos előzetes fedezetet is nyújthat – emelte ki Gion Gábor.

A támogatható tevékenységeket és értékelési szempontokat tartalmazó részletes pályázati kiírás a Pénzügyminisztérium internetes oldalán (Pénzügyminisztérium/Dokumentumtár/Pályázatok) érhető el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.