BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordon a SZÉP-kártya költések

A kártyabirtokosok augusztus végéig 130 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre.

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók által küldött adatok alapján.

Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben – közölte az OTP. A kártyabirtokosok augusztus végéig 130 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest.

A nyári időszakban a költések összege közel duplájára emelkedett.

Hozzátették, hogy a szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető a statisztikák szerint.

Az MKB Bank azt közölte, hogy az év első nyolc hónapjában az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatások összege és a kártyahasználat is jelentősen nőtt. Ebben az időszakban az MKB Bankkal szerződést kötő több mint 200 ezer ügyfél kártyájára a tavalyi év azonos időszakához képest 74 százalékkal több munkáltatói juttatás érkezett, melynek összege megközelíti a 20 milliárd forintot. Az augusztus végéig bonyolított tranzakciók száma elérte a 4 millió darabot, a költések összege pedig közel 15 milliárd forintot tett ki.

Fotó: MW / Imre György

Az MKB SZÉP-kártya költések felhasználási cél szerinti összetétele a korábbi évekkel azonos módon alakult: a kártyafelhasználók 69 százaléka a vendéglátás, 21 százaléka a szállás, és 10 százaléka a szabadidő alszámláról indított tranzakciót. Az MKB Bank az év hátralévő részében további növekedést vár az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatásokban és a kártyás költésekben is.

A K&H-nál a 2018-as adatokhoz viszonyítva több mint másfélszeresére nőtt a SZÉP-kártyás vásárlások összege, amely 2019 augusztus végén elérte a 10 milliárd forintot.

Idén nyáron a K&H SZÉP-kártyával több mint 1,3 milliárd forintot költöttek el a hazai szálláshelyeken, a bank által kibocsátott SZÉP-kártyákat közel 26 ezer elfogadóhelyen használhatják a kártyabirtokosok.

A költések 2019 júliusában és augusztusában is rekordot döntöttek. Továbbá a kártyabirtokosok még soha nem költöttek ilyen magas összegben a szállás alszámláról, ami a teljes augusztusi költés 27 százalékát tette ki. A legnépszerűbb alszámla továbbra is a vendéglátás maradt, azonban arányaiban a költések eltolódtak a szállás alszámla irányába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.