BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vendéglátók szépen töltögetik az államkasszát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Turizmusfejlesztési hozzájárulásból szeptember 30-ig 19,6 milliárd forint folyt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), míg tavaly január és december között csak 19 milliárd – közölte a Világgazdasággal a NAV. A bevallási és befizetési gyakoriság figyelembevételével az idén átlagosan 6100-an havi bevallók, míg negyedévente 3100-an küldtek bevallást e hozzájárulásról. Tavaly csaknem ezren fizették a 4 százalékos közterhet. Az adatokból kitűnik, hogy a NAV által közölt összeg jóval meghaladta a kormány 2019-es költségvetésben foglalt elvárását (15,5 milliárd forint), egyáltalán nem meglepő, hogy jövőre már 35,9 milliárd forintos bevételt várnak az adónemtől. A jövő évi növekedés hátterében – ahogyan az a 2020-as költségvetési törvényben olvasható – az idei bevételnek az előirányzatot meghaladó növekedése, a vendéglátóipari forgalom emelkedése, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettségének kiterjesztése áll.

„Mulasztónak számít az, aki a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallási, illetve fizetési kötelezettségét nem megfelelően, vagy egyáltalán nem teljesíti. Célunk az érintett adózók jogkövető magatartásra bírása, ami alapvetően az értesítésükkel történik” – közölte a Világgazdasággal az adóhatóság. Figyelmeztettek: amennyiben az adózó nem együttműködő, és nem mutat hajlandóságot a mulasztás pótlására, alapos vizsgálat alá vonják, ami tetemes bírsággal járhat. Arra nem tért ki a NAV, hogy az elmúlt években hány esetben volt szükség ilyen intézkedésre.

Az adónem tavalyi bevezetésére az adott okot, hogy a magyar gazdaság egyik kiemelt szektora a turizmus. A kormány tovább kívánta erősíteni az ágazatot, ezért a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében kezdeményezte, hogy 2020-tól a szálláshelyi szolgáltatásra vonatkozó forgalmi adó kulcsa 18 százalékról a lehető legalacsonyabbra csökkenjen, egyúttal javaslatot tett arra, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás terjedjen ki erre a körre is. Ennek révén további fejlesztések finanszírozhatók az ágazatban. A változtatásokkal kapcsolatban korábban Izer Norbert, az adóügyekért felelős államtitkár megjegyezte, hogy az 5 százalékos áfával és a 4 százalékos hozzájárulással együtt is épp feleannyi közterhet kell fizetniük az érintetteknek, mint a 18 százalékos áfa mellett. Ezzel az intézkedéssel 20-24 milliárd forint maradhat 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.