Magyar gazdaság

Lassulás várhat a régióra

Bár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években, a régiós GDP 2019-ben 3,6 százalékkal emelkedhet, 2020-ban pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülés várható; a magyar GDP idén 4,5 százalékkal, 2020-ban 2,9 százalékkal nőhet a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzése szerint.

Az elemzés szerint az utóbbi években javulást mutattak a régió országainak GDP-mutatói: 2017-ben és 2018-ban a térség gazdasága átlagosan 4,6 illetve 4,3 százalékkal gyarapodott, ezek pedig a legmagasabb értékek 2008 óta.

A régió erősödő gazdasági aktivitása elsősorban a lakossági fogyasztás növekedésének volt köszönhető,

amelyben a jelentős visszaesése és a bérek növekedése is komoly szerepet játszott. Emellett az állami és magánbefektetések emelkedő volumene ugyancsak elősegítette a növekedést.

Fotó: Shutterstock

Az alacsony munkanélküliség mellett mára munkaerőhiánnyal küzdenek a térség államai, ami a vállalkozások számára az egyik legjelentősebb akadállyá vált a napi működésüket és a növekedést tekintve. A munkaerőhiány, az erőforrások magas kihasználtsága, a magas bekerülési költségek és a külső környezet lassulása kihívást jelentenek a régió egész gazdaságának és az itt működő cégeknek is.

Okok

A következő években továbbra is a lakossági fogyasztás lesz a régiós gazdasági fejlődés motorja, ám a hosszú távú befektetések ütemének lassulása és az alacsonyabb várhatóan visszafogja majd a bővülését. További kockázatot jelent az eurózónában látható gazdasági lassulás, az Egyesült Államok és Kína között egyre élesedő kereskedelmi háború és az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése körüli bizonytalanság – írták a Coface elemzői.

A közép- és kelet-európai régió bővülési ütemének várható lassulása elsősorban a külső kereslet csökkenése miatt következhet be. A külső kereslet mérséklődésének hatására a fizetésképtelenségek száma várhatóan nőni fog. (A Coface által figyelt fizetésképtelenség az adott országban elindított fizetésképtelenségi eljárások – például csődeljárás, felszámolási eljárás – számának és az aktív cégek számának arányán alapul.) Ez elsősorban olyan, a külpiacoknak kiszolgáltatott iparágakban jelent nagy kockázatot, mint a szállítmányozás, a fuvarozás, vagy az autóipar, valamint az utóbbi ágazatot alkatrészekkel és alapanyagokkal kiszolgáló területek, mint a vegyi- és fémipar – olvasható a Coface elemzésében.

GDP Coface növekedés régió
Kapcsolódó cikkek