Magyar gazdaság

Tovább erősödik a magyar élelmiszeripar

A kormány elkötelezett a hazai élelmiszeripar támogatása mellett, ezért nagy hangsúlyt fektet az ágazatban a termelékenység és a hatékonyság növelésére – jelentette ki Varga Mihály a Taravis Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Magyarországon működő mintegy 5 ezer élelmiszeripari vállalkozás 86 ezer embernek ad munkát, az ágazat a feldolgozóipar második legnagyobb kibocsátójaként 3500 milliárd forint értéket állít elő, a célzott kormányzati programok ezt a teljesítményt kívánják tovább növelni.

Varga Mihály a magyar gazdaság helyzetét értékelve emlékeztetett, a Központi Statisztikai Hivatal hétfői revíziója alapján a tavalyi felülmúlta az eddig közölteket, a korábban becsült 4,9 százalékkal szemben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék 2018-ban. Ezzel összhangban a GDP-arányos államadósság a vártnál nagyobb mértékben, 70,2 százalékra csökkent a tavalyi év végére – tette hozzá a tárcavezető kiemelve, a magyar gazdaság lendülete az idei évben is megmaradt, az 5,2 százalékos bővüléssel hazánk az uniós rangsor második helyén van, az 1,4 százalékos uniós átlagot közel négyszeresen meghaladva. Mint mondta: a kormány álláspontja szerint a világgazdaság lassulásával szemben a magyar gazdaság eredményeit meg kell védeni, ezért a kabinet megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel készült fel,

a Gazdaságvédelmi Akcióterv számos intézkedése már megvalósult.

MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter kiemelte, hogy a gazdaság teljesítménye széles bázison nyugszik, a foglalkoztatási ráta már meghaladta a 70 százalékot, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent, 10 százalék felett emelkednek a keresetek, ezzel párhuzamosan tartósan nő a fogyasztás, amely a jelenlegi növekedés egyik húzóága. Hozzátette: a jövőt illetően biztató egy másik húzóerő, a beruházások alakulása is, a beruházási ráta 2017 óta folyamatosan emelkedik, a tárca várakozása szerint idén a 29 százalékot is elérheti.

Varga Mihály a Gallus-csoporthoz tartozó Taravis Kft. beruházásról szólva elmondta: a cég 1,2 milliárd forintos technológiai fejlesztéséhez a kormány több mint 290 millió forinttal járult hozzá a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében.

A 2015-ben indított program révén eddig 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek eredményeként mintegy 200 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg és 2400 új munkahely jön létre Magyarországon.

sárvár élelmiszeripar Varga Mihály gazdaság
Kapcsolódó cikkek