Jelenleg is hatással van a recesszió az építőiparra
A 2001-2009. években a lakásépítések szempontjából az adó- és járulékszabályok nem voltak kedvezőbbek a jelenleginél és a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok sem, mégis 35-40 ezer új lakóingatlan épült évente – olvasható az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) háttéranyagában.
A 2001-2009. években az állam és az önkormányzatok nagyobb aktivitást mutattak ingatlanok, területek előkészítésében és lakáscélú átadásában, közösségi közmű-fejlesztésekben. A jelzett, korábbi időszakban volt komplex lakásgazdálkodási program, kormányzati önálló hivatal is foglalkozott koordinált módon a témával.
Sem az építéssel járó adminisztratív feladat, sem pedig az építési szabályok nem voltak egyszerűbbek. Az azóta eltelt időszakban bevezetett elektronikus ügyintézést a piaci szereplők megszokták és elfogadták.
A lakásépítéseknél a bizalomvesztést és az anyagi problémák kezdetét a devizában történt hitelfelvételek, a „devizasokk” indította el, a gazdasági recesszió pedig ráerősített.
– írja az ÉVOSZ
A recesszió előtti lakáspiaci ciklusban a magán- és a vállalkozói lakásépítés aránya 60-40 százalékban oszlott meg a magán lakásépítés javára, ahol a megrendelő közvetlenül az építőipartól rendelte az új építésű lakóingatlant. A szakszövetség szerint kevésbé nyomta rá a bélyegét jelenlegihez képest, az ingatlanfejlesztők piaci érdekeltsége, eredményelvárásai. A lakóingatlanok valamennyi kategóriájában (családi ház, többlakásos projektek) jelentős elmaradások vannak a korábbi időszakhoz képest.
A lakásépítő cégek 2007-2013. között a piacuk több mint 70 százalékát elveszítették, a recesszió végére csak minden ötödik lakásépítő cég maradt meg a piacon.
A recessziót túlélő lakásépítők 2014-2019. között (6 év alatt) csaknem megháromszorozták a kapacitásukat és 2019. év végén 19-20 ezer új lakás átadása sem kizárt.
Az ÉVOSZ szerint az
építőipar országos átlagot tekintve 2019. évben bruttó 400 000 forint/négyzetméter áron megoldja a lakásépítéseket teljes felszereltséggel. Mégis, például Budapesten 1 000 000 forint/négyzetméter árakkal lehet találkozni.
A különbség a telekár, a közműfejlesztés, az ingatlanfejlesztők, beruházók költsége és eredményelvárása. Ez elgondolkodtató. Az építőipar közvetlen lakossági megrendelésre történő kivitelezése esetén 20-30 százalékkal olcsóbb négyzetméterárak jönnek ki, mint ha ingatlanfejlesztőtől vásárol a vevő. Nyilván sokrétű kiszolgálásban részesül, amit azért érdemes elemezni – teszi hozzá az elemzés.
Az építési telkek elérhetősége nehézkesebb, különös tekintettel Budapestre és agglomerációs övezetére. Itt lehetne feladata, közreműködői szerepe a települési önkormányzatoknak és az állami tulajdonnak, miszerint például bérlakásépítési célra „átadhatnak” ilyen ingatlanokat, ahol a „telek ára” a hosszú idősoron, a bérleti időszakban térül meg. A köz- és magánszféra jobb együttműködése, átlátható módon szükségszerű.
Az előző ciklusban a közösségi megrendelések az építőipari éves összes megrendelés 50-52 százalékát jelentették, jelenleg ez 60 százalék körül mozog. Az összes építőipari építés-szerelési tevékenységen belül a „lakásügy” körülbelül 30-35 százalékos nagyságrendet jelentett, jelenleg ez 18-20 százalék között van.
Az ÉVOSZ közlése szerint
tíz évvel ezelőtt alapvetően másmilyen építőanyagokat, szigetelő anyagokat, szerelvényeket és egyéb termékeket használt az építőipar, mint jelenleg. Nincs értelme összehasonlítani a 10 évvel ezelőtti anyagipart, anyagipari termékeket a megrendelői, kivitelezői jelenlegi elvárásokkal.
Várhatóan 2019. év végére 345 ezer főt foglalkoztat az építőipar, 100 ezer fővel többet, mint 2013. évben a foglalkoztatási mélyponton. További jelentős számú hazai munkaerő nem áll rendelkezésre. Ezzel a létszámmal lényegesen nagyobb teljesítményt, hozzáadott értéket kellene produkálni. Az unió építőipari teljesítményét figyelve, jelentős hatékonysági elmaradása van a magyar építőiparnak – írja az ÉVOSZ.
