Budapestre kell hozni a legjobbakat
Egyesek szerint teljesen újraírhatók a makrogazdasági alapvetések. Mennyire ért ezzel egyet?
A technológiai és a digitális fejlődés exponenciális gyorsulása, a repülés tömegközlekedéssé válása, a fogyasztói szokások változása és a munkaerőpiacok globalizálódása három évtized alatt annyira megváltoztatta a világgazdaság arculatát és dinamikáját, hogy emiatt nagyban módosulhatnak az eddig örök érvényűnek hitt közgazdasági elméletek. Az elmúlt, hosszú évek alapján már a múlté lehet a Phillips-görbe: hiába csökken például szinte minden fejlett országban a munkanélküliség, az infláció lényegében nem jelentkezik, és a monetáris politikák sem hatnak észrevehetően a pénzromlásra. Az Egyesült Államokban a hatvanas évek óta nem volt olyan alacsony a munkanélküliség, mint most, mégsem tudja az infláció még megközelíteni sem már egy évtizede az eddig minimálisan kívánatosnak tartott 2 százalékos szintet. Sőt, újból kamatot csökkent az amerikai jegybank, és újabb kötvényvásárlási programot indít. Látható, hogy szinte bármekkora lazítási impulzus adható következmények nélkül. Bár eddig úgy gondoltuk, hogy az infláció nélküli élet számos problémát vet fel, most úgy tűnik, hogy a piac sikeresen alkalmazkodott a tartósan alacsony kamatkörnyezethez, és élni tud vele.
Ezek szerint akár a magyar monetáris és fiskális politika dicséretét is zenghetjük?
Az ország gazdasági irányítása nagymértékben javította az ország válságállóságát, valamint eladósodottságának mértékét és szerkezetét. A korábban rendszeresen erősen költségvetési hiányos állapotot és magas kamatkörnyezetet – ez nemegyszer ikerdeficitként teljesedett ki – az elmúlt években már az euró bevezetésének dilemmája váltotta fel.
Jegybankelnökünket nem igazán győzte meg az euró helyzete.
A teljesen válságálló európai közös pénzhez nem elég az egyesített monetáris politika. A tagállamoknak fel kell adniuk az önálló fiskális politikájuk legalább egy részét is Brüsszel javára. Ez viszont egyet jelent a szuverenitás bizonyos fokú feladásával, amire ma vajmi kevés hajlandóságot látok a tagállamok részéről. Ha viszont minden marad, ahogy van, az euró bevezetése egy versenyképes, önerőből tetemes növekedésre alkalmas nemzetgazdaságot feltételez. Ezért csak az euró jól előkészített bevezetéséről lehet szó, ami nem politikai, hanem súlyosan szakmai kérdés. Éppen ezért a bevezetése kapcsán egyetértek az MNB által megfogalmazott, a maastrichti kritériumoknál sokkal szigorúbb feltételrendszerrel. Ez a kérdés viszont rögtön átvezet minket a jelen időszak egy fontos gazdaságpolitikai kihívásához.
Mire gondol?
Miközben a maastrichti kritériumok alapján már akár holnap bevezethetnénk a közös európai fizetőeszközt, gazdaságunk állapotának van egy másik olvasata is, amely ezt ma még nem teszi lehetővé. A hazai GDP mértékében annak ellenére nincs egyelőre látványos előrelépés, hogy a két eddigi uniós költségvetési ciklusban összesen nagyjából 11 ezermilliárd forint támogatást hívott le Magyarország, és masszív prociklikus fiskális és monetáris támogatás, valamint a nemzetközi konjunkturális gazdasági környezet segítette a növekedésünket. A válság előtt, 2008-ban nagyjából ugyanúgy 150 milliárd dollárnyi terméket és szolgáltatást állított elő az ország egy év alatt, mint tíz évre rá. Pedig ezt az értéket ma már az alacsony munkanélküliségi adatok szerint jóval többen hozzuk létre. Eszerint továbbra is gond van a termelékenységünkkel és a versenyképességünkkel. De a leértékelődő forint és a folyamatosan beáramló uniós támogatások nem is nagyon kényszerítik ki a szükséges változásokat, hiszen a két folyamat együtt elkényelmesíthet mindenkit.
Azért volt itt egy nagyon súlyos válság is.
Így van. És lelassította minden európai ország növekedési ütemét. De ahogy már említettem, nekünk azért a legnehezebb időszakban ott voltak mentőövnek az uniós források. Viszont az
euró bevezetése felé vezető úton a versenyképességünk és a termelékenységünk javítása a két legfontosabb feladatunk. Éppen ezért lényegesek az olyan kormányzati kezdeményezések, mint az Ipar 4.0 program, amely a vállalataink minél erőteljesebb digitális átalakulását támogatja, vagy a Növekedési kötvényprogram, amely fontos kezdeményezés a hazai tőkepiaci finanszírozás irányába. Lényeges versenyképesség-javító intézkedésnek tartom a tőzsde és a hazai tőzsdei kultúra erőteljes fejlesztését is. Hosszú távú, fenntartható növekedésünkhöz újabb nemzeti zászlóshajókra van szükség a magyarországi vállalati szektorban, amelyek itthon döntenek nemzetközi akvizíciókról, kutatásokról, IT-beruházásokról, munkaerő-fejlesztésről, osztalékpolitikáról, támogatásokról és szponzorációkról. Sajnos az elmúlt két évtizedben a Wizz
Airen és a MET-en kívül nem igazán jött létre más olyan hazai vállalat, amely nemcsak megfelelő méretű, de a nemzetközi piaci versenykörülmények között is megállhatja hosszú távon a helyét. Pedig egy ilyen számottevő tőkeimportnak, és az állam ilyen mértékű gazdasági szerepvállalásának sokkal több hasonló sikertörténetet illett volna eredményeznie. A Budapesti Értéktőzsde legnagyobb vállalatainak többsége mára megünnepelte bevezetésének 25. évfordulóját, és a BUX-kosárban elfoglalt helyüket sajnos azóta sem veszélyezteti semmi. Márpedig ezek a kelet-közép-európai régióban is kiemelkedően fontos szerepet betöltő nagyvállalataink már régen bebizonyították, hogy az igazi nagyvállalati sikerekhez kizárólag a tőzsdei megmérettetésen keresztül vezet az út. Ennél semmi nem kényszeríti ki hatékonyabban a fejlődést, a versenyképesség és a termelékenység javulását. Éppen ezért csak remélni tudom, hogy egyszer tényleg megvalósul a régi elképzelésünk, az üzleti potenciállal bíró nagyobb állami vállalatok tőzsdére vitele is. Egy szó mint száz: jól működő és virágzó tőkepiac nélkül nincs erős és sikeres nemzetgazdaság.
Szóval ha van a tőzsde, akkor minden van.
Még a legjobb dolgok is létrehozzák a saját árnyékukat, ez alól természetesen a tőzsde sem kivétel. A növekedési és hatékonysági kényszer ugyanis gyorsuló fejlődési pályára helyezte az emberiséget az elmúlt száz évben. Annak ellenére, hogy a világgazdaság és a nemzetközi tőzsdei árfolyamok már tizedik éve emelkedő pályán vannak, továbbá a világ még soha nem élt ilyen jól és ilyen békében, mégis egyre több helyen tapasztalunk egyre hevesebb tüntetéseket és a populista vagy szélsőséges politikai erők figyelemre méltó előretörését. Emögött nemcsak a 2008-as válság óta erősödő jövedelemkoncentráció áll, hanem legalább annyira a digitális fejlődés gyorsulása is. Ma már nemcsak azt nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a világunk száz év múlva, hanem azt is, hogy tíz-húsz év távlatában milyen tudásra és munkaerőre lesz szükség. Ez pedig elbizonytalanító tényezővé kezd válni, és egyre többeket tölt el egzisztenciális félelmekkel.
Térjünk vissza az új gazdaságpolitikai irányokhoz. Évek óta hallható, hogy Magyarországot, Budapestet a régió, de akár Európa egyik innovációs és pénzügyi központjává kellene fejleszteni. Reális még ez?
Az országunk és a fővárosunk kiváló földrajzi elhelyezkedése, az adópolitikánk, a jó közbiztonságunk nyilván sok mindenre predesztinálja Budapestet. De a két terület régiós szintű fejlesztéséhez – az említett tőzsdei szemléletet nagyban támogató gazdaságpolitikán túl – a világszínvonalú képzésen és az oktatáson keresztül vezet az út. Ezzel ma sajnos nem rendelkezünk. Ráadásul nemcsak itthon kellene tartanunk a legtehetségesebbeket, Budapestre kellene csábítanunk a magasan kvalifikált munkaerőt, akár a világ fejlett részéből is. Egy regionális központ azért az, ami, mert képes összegyűjteni és összegyúrni a régió legjobbjait. Az új know-how-ra és az új gondolatokra folyamatosan szüksége van egy ilyen központnak.
