Magyar gazdaság

Szeptemberben javult a külkereskedelmi egyenleg

Októberben az ipari termelői árak 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Az első kilenc hónap teljesítménye még így is jelentősen elmarad az egy évvel korábbihoz képest. Szeptemberben a kivitel volumene 12, a behozatalé 10 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Az aktívum 539 millió euró volt, az egyenleg 358 millió euróval javult a 2018. szeptemberihez képest. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 11, a behozatalé 8 százalékkal emelkedett. 2019. január–szeptemberben a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 3,9 milliárd eurót tett ki, 596 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A béremelések tolták meg az ipari árakat. A nyersanyagok és alapanyagok globálisan drágultak. Októberben az ipari termelői árak 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Az árak alakulását a nyers- és alapanyagok világpiaci árváltozása, valamint a munkabérek növekedése befolyásolta.

A belföldi értékesítési árak átlagosan 1,7 százalékkal nőttek, ezen belül a 67 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 2,6 százalékkal emelkedtek, a 28 százalékos súlyú energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz mérten. Az exportértékesítés árai 1,4 százalékkal nőttek az előző év októberéhez képest.

KSH külkereskedelm mérleg
Kapcsolódó cikkek