Magyar gazdaság

A versenyhivatal vizsgálatot indított a Master Good és a SáGa összefonódása miatt

A GVH észlelte, hogy a sajtóközleményben szereplő állítások eltérnek az összefonódás bejelentése során a hatóság számára benyújtott adatoktól.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a felek bejelentése alapján 2019. decemberében hatósági bizonyítvánnyal tudomásul vette, hogy a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. megszerzi a SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. részvényeinek 100 százalékát eddigi tulajdonosaitól, a Bernard Matthews BV-től és a Bernard Matthew Foods Ltd-től.

Az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot látott, felektől származó piaci adatok azonban nem egyeznek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal,

ezért a az eltérések tisztázása érdekében hivatalból eljárást indított – olvasható a versenyhivatal közleményében.

A Master Good, mely elsősorban primer baromfi-feldolgozással, kisebb részben pedig továbbfeldolgozással foglalkozik, decemberben jelentette be összefonódását a GVH-nál a feldolgozott baromfitermékeket gyártó SáGával. A GVH 2019. december 18-án hatósági bizonyítványt adott ki a tranzakcióról, mivel a benyújtott piacméret- és piaci részesedés adatok alapján elvethető volt a káros versenyhatások lehetősége.

Forrás: MTI / Varga György

A Master Good az összefonódásról 2020. január 13-án tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. Az MTI-nek eljuttatott sajtóközlemény szerint a cégcsoport a magyarországi csirketermelés- és feldolgozás több mint 40 százalékát adja, továbbá a sajtóközlemény a SáGa Foods Zrt.-re, mint „Magyarország piacvezető, feldolgozott baromfitermékeket gyártó vállalatára” utalt.

A GVH észlelte, hogy a sajtóközleményben szereplő állítások eltérnek az összefonódás bejelentése során a hatóság számára benyújtott adatoktól, így a feltételezhetően félrevezető közlés miatt eljárást indított a két vállalkozással szemben.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások jogsértést követtek volna el.

A megindított eljárás célja annak tisztázása, hogy a vállalkozások félrevezető adatokat szolgáltatattak-e az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárásban.

A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hatvan nap. Ha az ellentmondás tisztázásra kerül, akkor a vizsgálat megszüntethető, ellenkező esetben a GVH visszavonhatja az összefonódás tudomásul vételét megerősítő hatósági bizonyítványt.

master good Gazdasági Versenyhivatal GVH SáGa Foods
Kapcsolódó cikkek