BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az új átadásoké lesz a főszerep

Tovább növekvő ázsiai keresletre és az előző évekhez hasonló, 1,7 milliárd eurós forgalomra számítanak a hazai szereplők által uralt magyarországi ingatlanbefektetési piacon a világ legnagyobb nemzetközi ingatlan-tanácsadó vállalata, a CBRE szakértői. A cég magyarországi irodájának üzletfejlesztési és kutatási igazgatója, Borbély Gábor a társaság 2020-as prognózisának közzététele apropóján elmondta: a magasabb infláció és a gyenge forint velünk marad, de a gazdasági növekedés stabil alapokra épül. Az elmúlt év bérbeadási és kihasználtsági rekordjai után az idén az új átadásoké lesz a főszerep, az új kínálat a legtöbb szegmensben frissíti a piacot, és teret ad a bérlő cégek bővülésének. A befejezési határidőkön múlik, hogy a zömmel az idén és jövőre lejáró irodabérleti szerződésekből mennyit hosszabbítanak meg, és mennyi lesz az új bérbeadás.

A kereslet óriási, tavaly meghaladta a 640 ezer négyzetmétert, ami 17 százalékkal volt nagyobb a 2015-ös csúcsnál. Soha nem kerestek annyian irodát, mint 2019-ben. A fejlesztés alatt álló 263,6 négyzetméterből már csak 80,5 ezer elérhető a bérlők számára. Nagyot nőtt az előbérleti szerződések aránya, a kihasználatlansági ráta az A kategóriában 3,2 százalékra csökkent, a bérleti díjak pedig 15 euró fölé emelkedtek négyzetméterenként. A Belvárosban a négyzetméterenkénti 20 eurós bérleti díj alatt nincs bérbe vehető iroda, ráadásul az erőteljesen terjeszkedő hotelpiac kiszorítja az irodafejlesztéseket. Budapesten 24 szálloda épül, ebből az év végére 18 várhatóan elkészül. A fejlesztések zöme a Belvárosban van, átalakítva a városrész arculatát, ahol egyre inkább a turisták veszik át az öltönyös üzletemberek helyét. A kapacitások tavaly 5 százalékkal bővültek, és bár a repülőtéri forgalom

9 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák csak 1,8 százalékkal. A turizmus növekedése lassult, de a 80 százalék körüli szobafoglaltság mellett a szállodaberuházásokra továbbra is nagy a kereslet Borbély Gábor szerint.

Az évek óta eseménytelen, nem bővülő ipariingatlan-piac az idén, hosszú idő után először mozdul meg, és rögtön a 2009-es szintre ugrott a fejlesztési volumen, ugyanis 180 ezer négyzetméternyi terület kerül a piacra. A teljesen megtelt ipari parkokban gyakorlatilag nincs üres terület, ami mégis akad, kétharmada annak sem csarnok, csak elhagyott iroda.

A kereskedelmi ingatlanok piaca jókora változások előtt áll: az e-kereskedelem 3-5 százalékos részesedése a kiskereskedelmi forgalomban ugyan elmaradt a régiós országok 10 százalék körüli arányaitól, de a bevásárlóközpontok 2-3 százalékos forgalomnövekedése alapján a vásárlói szokások nálunk is erőteljesen változnak. A budapesti plázákban csak két szegmens bővült, a minőségi ételkínálatot szolgáltató vállalkozások és a lakáspiac robbanásával párhuzamosan a lakberendezési és a bútorboltok területe nőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.