Sokan előrehozták a lakásépítést, illetve a vásárlást.
MTI
2020.02.26, 08:18
Megosztom a cikket
Az idén is megmaradhat az elmúlt évekre jellemző lakásépítési lendület – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerda reggel az M1 csatornán.
A műsorban felidézték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatait, melyek szerint tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építhető lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban.
Koji László erre reagálva elmondta:
sokan előrehozták a lakásépítést, illetve a vásárlást, ugyanakkor olyanok is vannak, akik kivárnak arra számítva, hogy az idén is kedvező kormányzati intézkedések lesznek.
Fotó: Móricz-Sabján Simon
A KSH adataiból arra lehet következtetni, hogy a lakásépítés lendülete az idén is kitart, a fő kérdés, hogy mi lesz 2021-től, hiszen másfél-két éves átfutási idő van a szektorban – fűzte hozzá.
„Mi úgy látjuk az ÉVOSZ részéről, hogy jelenleg körülbelül 40 ezer új lakás építése van folyamatban, és
ezek közül körülbelül 15 ezer olyan, amit még 5 százalékos áfával kezdtünk el,
és azzal is fogjuk befejezni” – mondta, hozzátéve, hogy a kereskedelmi bankok továbbra is 3 és 5 százalék között finanszírozzák a lakásépítést, ami most megnyugtató.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.