BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújuló energiaforrásokra kaphatnak támogatást a kkv-k

A megújuló áramtermelés aránya a villamos energia termelésében ma még csak 10 százalék körül van.

Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en.

Kaderják Péter szerint ez azt jelenti, hogy az adott vállalkozásnak a fűtését például hőszivattyúval kell megoldania, esetleg az áramellátását napelemekkel kell biztosítania.

Ilyen támogatások a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) álltak rendelkezésre, és ezt fogják folytatni, ennek keretében juthatnak anyagi forráshoz az érintett cégek – fűzte hozzá.

Fotó: Pixabay

A műsorban elhangzottak szerint

32 milliárd forint áll majd rendelkezésre, és – Kaderják Péter szerint – a közeljövőben meghirdetik a pályázatot.

Kitért arra is, jelenleg 1200-1300 megawattnyi áramkapacitás áll rendelkezésre Magyarországon, amely részben a háztetőkön elhelyezett napelemekből, részben pedig napelemes áramtermelő erőművekből származik. A megújuló áramtermelés aránya a villamos energia termelésében ma még csak 10 százalék körül van;

ennek egy részét az úgynevezett biomassza tüzelésű erőművekben állítják elő – mondta, hozzátéve 2030-ra ezt az arányt 20-25 százalékra szeretnék bővíteni.

A napelemes rendszer rendkívül környezetbarát és egyre olcsóbb villamos energiát biztosít, ezért a felhasználás minden szegmensében támogatják, hogy elterjedjen Magyarországon – hangsúlyozta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.