BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Program indul a foglalkoztatás ösztönzésére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bodó Sándor államtitkár kijelentette: a foglalkoztatás ösztönzésére indítanak programokat az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban.

Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére – jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Elmondta, az a kkv nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régióban működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel növeli a foglalkoztatottak számát úgy, hogy az előző tizenkét hónap átlagos létszámához képest emelkedjen a foglalkoztatottak száma az érintett létesítményben és a vállalkozásnál egyaránt.

A programra 12 milliárd forint áll rendelkezésre

– ismertette.

Bodó Sándor hozzátette: a támogatás mértéke két teljes évi bérköltség 70 százaléka kisvállalkozások, és 60 százalék a közepes vállalkozások esetén. Fontos feltétel, hogy a támogatást igénylő vállalkozásnak a támogatás révén létrejött új munkahelyeket legalább három évig fenn kell tartania.

Kitért arra is, hogy a pályázatban a foglalkoztatotti létszám bővítése részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóval is teljesíthető.

Részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás időtartama nem lehet 4 óránál kevesebb. Arról is tájékoztatott, hogy a konstrukció keretében olyan beruházást is támogathatnak, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését eredményezi.

Fotó: Kallus György

A pályázat keretében a támogatási igényeket június 1-ig lehet benyújtani.

A pályázat keretében egy vállalkozás által egy projektben legfeljebb 15 fő foglalkoztatása vállalható.

A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 8 millió, maximum 90 millió forint.

Szólt arról is, hogy nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek a kormány adópolitikájának köszönhetően, amely a cégeknek lehetővé teszi, hogy többet költsenek béremelésre. Hozzátette: erőteljes munkaerőpiaci kereslet áll a bérnövekedés hátterében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.