Már megsérült az ipar
Iparágtól függően jelentősek a járványügyi helyzet gazdasági következményei. Például az, hogy a lakosság napi ellátásáról gondoskodó egyéni vállalkozókra fokozott teher hárulhat, különösen Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti, amelyekben népességarányosan a legtöbb egyéni vállalkozók által működtetett kiskereskedés működik – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Területi különbségek a koronavírus-járvány árnyékában című elemzéséből. A tavalyi első fél év végén 120 ezer kiskereskedelmi üzlet működött az országban, tízezer lakosonként 123.
A legtöbb bolt Budapesten és Tolna megyében, a legkevesebb Fejér és Pest megyében volt, de a forgalom jelentős része Budapestre és Pest megyére koncentrálódott. A válsághelyzetben a nem élelmiszert forgalmazó kiskereskedelmi egységek többsége korlátozottan lehet nyitva, de – főként a Balaton környékén – jelentősen eshet a vendéglátók tevékenysége is. Hasonló helyzetben vannak a művészeti, szabadidős szolgáltatást végzők, arányuk Budapesten és környékén a legmagasabb. Az üzleti szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások többsége is a fővárosban működik, de egy részük infokommunikációs eszközökkel folytathatja munkáját. A visszaesés az ipari vállalkozások közül elsősorban a Dunántúl északi és középső részein, Dunaújváros körzetében, Budapest egyes kerületeiben, Észak-Magyarország ipari hagyományú járásaiban, valamint az M5-ös autópálya melletti járásokban működőket érintheti, mert e körzetekben a népességarányos teljesítmény legalább a hússzorosa a legkevésbé iparosodott járásokénak. Magyarországon a járműipar a legnagyobb súlyú és a legexportorientáltabb területe a feldolgozóiparnak, mintegy hétszáz vállalkozásn ak a járműgyártás a főtevékenysége. A szegmens tavalyi termelési értékének a 34 százaléka Győr-Moson-Sopron, a 15 százaléka Bács-Kiskun, a 11 százaléka Komárom-Esztergom megyében keletkezett, döntően a három nagy hazai autógyártó révén. A kibocsátás további 30 százalékát Veszprém, Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Fejér megye – elsősorban járműalkatrész-gyártó – vállalkozásai adták.


