BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkétszereződött a digitális felajánlások száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A felajánlások széles körben hasznosulnak, a három mobilszolgáltató által felajánlott plusz mobiladat csomagokat bárki igénybe veheti.

A Digitális Összefogás kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt napokban az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett – közölte az ITM.

A digitális szektor így mostanáig összesen százhetvennégy digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár március 24-én, online sajtótájékoztatón jelentették be a Digitális Összefogás akció elindítását.

A kezdeményezés célja, hogy szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

A felajánlásokra létrehozott honlapon mostanáig több mint 31 ezer megtekintést regisztráltak. A beérkezett százhetvennégy felajánlásból száztizenhármat bárki igénybe vehet, a maradék hatvanegy felajánlást pedig a cégek egy-egy meghatározott célcsoportnak szántak, így ezeket célzottan osztják ki.

Fotó: Pixabay

A felajánlások széles körben hasznosulnak, a három mobilszolgáltató által felajánlott plusz mobiladat csomagokat bárki igénybe veheti.

A Digitális Összefogás eredményeként elérhetővé vált megoldások közel négyötöde az oktatás résztvevőinek megsegítését célozza.

A távoktatást támogató digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban.

Például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság „Médiaszertár” zárt Facebook csoportján keresztül nyújt szakmai támogatást a távoktatással kapcsolatban segédanyagokkal, tanácsokkal.

A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos eszköz, alkalmazás könnyíti meg a több mint kétmillió szépkorú és családjaik számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét. A Digitális Összefogás akció a Digitális Jólét Program koordinálásában folytatódik, további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatóak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.