Magyar gazdaság

A legtöbben gyermekek, vagy állatok részére ajánlják fel 1 százalékukat

Az szja 1+1 százalékáról idén is csakúgy, mint a korábbi években egészen május 20-ig lehet rendelkezni. A tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát. A felajánlás a NAV felületén kevesebb időbe telik, mint egy pizzarendelés, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelent.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, az szja-bevallás webes felületén is elérhető az 1+1 százalékos rendelkezés azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civilszervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.

Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a webes kitöltőprogramjával lehet. A rendelkezőnyilatkozat a bevallás részeként vagy akár önálló nyilatkozatként is benyújtható május 20-ig.

Fotó: Shutterstock

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben a nyilatkozatot a munkáltatónak legkésőbb 2020. május 10-ig lezárt borítékban kell átadni, aminek leragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia. A dokumentumot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2020. május 20-ig kell a munkáltatónak továbbítania a NAV-hoz.

Felajánlásokat kizárólag a NAV-nál korábban regisztrált civilszervezetek, a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat kaphat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

NAV szja 1 százalék adózás
Kapcsolódó cikkek