Magyar gazdaság

Majdnem tizedével nőttek májusban a bérek

Májusban a bruttó átlagkereset 398,8 ezer forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt,

mindkettő 8,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva

– jelentette KSH.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 800 forint volt a bruttó átlagkereset májusban, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül számolva szintén 9,4 százalékkal 265 200 forintra nőtt, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el.

Fotó: Shutterstock

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 370 600 forintra becsülhető, 8,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Fotó: KSH

Január-májusban a reálkereset 5,1 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5 százalékos növekedése mellett.

KSH keresetek statisztika bérek
Kapcsolódó cikkek