Magyar gazdaság

A vállalkozások felkészültebben várják a második hullámot

Már a gazdaságvédelmi intézkedésekre irányuló megbeszélések is újraindultak a kormányzat szereplőivel.

A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Parragh László azt mondta, hogy március elején 78 százalék volt a gazdaság kapacitás-kihasználtsága, ez egy hónap alatt 55 százalékra csökkent, a cégek 12 százalékának nullára esett a tevékenysége.

A kamara elnöke kizártnak tartja, hogy ez megismétlődjön, ugyanis a vállalkozások mellett a lakosság és a döntéshozók is jobban fel vannak készülve a járványhelyzetre, és elindultak a gazdaságot segítő intézkedések is.

Ágazatonként és régiónként azonban jelentős különbségekre kell számítani, a turizmusban például látszott, hogy a fővárosival ellentétben a vidéki turizmust megmentik a magyar turisták

– tette hozzá.

MTI/Koszticsák Szilárd

Parragh László kitért arra is:

már újraindultak a gazdaságvédelmi intézkedésekre irányuló megbeszélések a kormányzat szereplőivel, kérdés viszont, hogy a költségvetés hogy bírja majd a kiadásokat, az adóbevétel ugyanis nem nő a kívánt mértékben, a kiadások pedig megnőttek a járványvédelmi intézkedések és az egyes ágazatok megmentését szolgáló költségvetési beavatkozások miatt.

Közös teherviselésre van szükség: a munkaadóknak a profit, a munkavállalóknak a bérnövekedés egy részéről le kell mondaniuk, az államnak pedig tudomásul kell vennie, hogy másként alakul a költségvetési hiány és az – mondta a kamarai elnök.

járvány óvintézkedések második hullám vállalatok
Kapcsolódó cikkek