Magyar gazdaság

A kereslet ösztönzésén lehetne a hangsúly

Nagy léptékű csomag helyett a következő évek növekedését megalapozó gazdaságvédelmi lépések jöhetnek.

A súlyosan érintett ágazatokban szükség lehet beavatkozásra, de nem feltétlenül nagy léptékű csomagra, inkább olyan lépésekre, amelyek megalapozhatják a következő évek növekedését – mondta a Világgazdaságnak Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője.

Orbán Viktor kormányfő már a nyár folyamán belengette, hogy az ősszel újabb gazdaságvédelmi akcióterv érkezhet, később pedig Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte, hogy szeptember végéig jöhet meg az átfogó csomag. A nagy bejelentés ugyan elmaradt, de az elmúlt hetekben számos gazdaságösztönző intézkedést jelentett be a kormány.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője hiányolja az átfogó csomagot, amely keretrendszert adna a gazdaságpolitikának, valamint kétségesnek tartja, hogy a tavaszihoz hasonló nagy bejelentés lesz az ősszel.

Szerinte az eddigi csepegtetések kis horderejűek a gazdaság egészét tekintve, a gazdasági szereplők aránylag szűk rétegét segítik. Igaz, a költségvetés inkább a vírus elleni védekezés finanszírozására fekteti a hangsúlyt. A szakértő lehetségesnek tartja, hogy a kormány az uniós helyreállítási alap pénzével adna löketet a gazdaságnak, de azt egyelőre nem szavazta meg az Európai Parlament.

Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tavaszi gazdaságvédelmi akcióterv felbukkanását vártam az ősszel, elsősorban a bérkiegészítést célzottan, vagy az egyes ágazatok számára, továbbá az állami beruházások felfuttatását – hangsúlyozta Török Zoltán. Az intézkedések keresletösztönzést is tartalmazhatnának.

Ilyen lehetne a rezsicsökkentés, illetve személyi jövedelemadó évek óta levegőben lógó csökkentése.

Az ösztönzések lépcsőzetes bevezetése akár politikai célokat is szolgálhatna 2022 tavaszára – tette hozzá a Raiffeisen elemzője. Regős Gábor aláhúzta: segíteni kellene azokat az ágazatokat, amelyek a korlátozások miatt nem képesek működni.

Ilyen a rendezvényszervezés, a szórakoztatóipar és a turizmus.

Ugyan nem valószínű, hogy lesz ilyen célú lépés, de érdemes lenne megfontolni az önkormányzati beruházások felfuttatását is, illetve támogatni a költségvetés tavaszi átcsoportosításának veszteseit, például a felsőoktatási intézményeket. A Századvég makrogazdasági szakértője felhívta a figyelmet: eddig kiemelkedően fontos lépés a hiteltörlesztési moratórium célzott meghosszabbítása és a szociális hozzájárulási csökkentése volt – ez utóbbi viszont a gazdaságvédelmi akcióterv nélkül is megvalósult volna.

gazdaságvédelmi akcióterv
Kapcsolódó cikkek