Magyar gazdaság

Felülírta a járvány a BÁV terveit

Nehéz helyzetbe kerültek a hazai aukciósházak azzal, hogy a pandémia második hulláma éppen a karácsonyi nagy aukciókat tette bizonytalanná. Kovács Ádám kereskedelmi igazgató arról beszélt lapunknak, hogyan változtatta meg a helyzet a BÁV év végi terveit.

Hogyan manővereznek a mostani helyzetben?

Az idén ünnepeljük a BÁV árveréseinek századik évfordulóját, a cég valaha volt legerősebb aukciós anyagával készültünk decemberre, ám ezt 2021-re kellett halasztanunk.

Fontosnak tartottuk azonban, hogy addig se maradjanak az érdeklődők árverés nélkül.

A változásokra gyorsan reagálva ezért december 10-re online árverést szervezünk az Axioart platformján. Az aukciót élőben közvetítjük 17 órai kezdettel, az árverésre kerülő tételeket úgy válogattuk össze, hogy karácsonyi ajándéknak is ideálisak legyenek. Férfi- és női órák, arany és drágaköves ékszerek, ezüst és kerámia dísztárgyak, valamint klasszikus és kortárs festmények közül válogathatnak az érdeklődők, és a már hagyományosnak számító önálló óraaukciónkat összevontuk a karácsonyi online aukció kínálatával. Az aukció sztárja a De Beers 2,8 millió forintról induló Talisman órája lesz, amely első ránézésre inkább tűnik művészeti alkotásnak, mint karórának. Dolgozunk egy online galérián is, amelyet még az idén a BÁV honlapján fogunk elindítani, fejlesztjük az online platformjainkat, és hamarosan teljesen új honlappal jelentkezünk.

Fotó: BÁV

Mit sikerült megvalósítani a centenáriumi elképzelésekből?

Az év elején az Art & Antik rendezvény keretében bemutattuk az aukciók világának elmúlt százéves történetét, és néhány fotóval bepillantást engedtünk új aukciósházunk látványterveibe is.

A BÁV az egyetlen olyan hazai szereplő, amely százéves aukciós múlttal és 247 évnyi kereskedelmi tapasztalattal a háta mögött időről időre meg tud újulni.

Kutatásokat végeztünk a saját archívumunkban is, megszólaltattunk szakértőket, múzeumi szakembereket, sőt hozzánk közel álló gyűjtőket is. Ezeket az interjúkat, érdekes történeteket az ingyenes 1773 magazinunk dupla számában lehet olvasni.

Milyen évet zár a cég?

A válság előtt, márciusban nagy sikere volt a grafikai aukciónknak. Majd – ahogyan a 2008-as válság alatt is – átszerveztük a működésünket, és a hangsúlyt az ékszerekre helyeztük, illetve jelentős volt a befektetésiarany- eladásunk is. Idén is elkészítettük a 2019-ben nemzetközi példákra építve bevezetett Műtárgybefektetési indexünket. A felmérés szerint a legnagyobb népszerűségnek továbbra is a festmények örvendenek (54 százalék), de jelentős emelkedéssel szorosan felzárkóztak melléjük az ékszerbefektetések (51 százalék). Őszi aukciónk eredményei is azt a tényt erősítették meg, hogy a műtárgypiacon növekedett a pénzügyi tudatosság, a vásárlási kedv a befektetésre alkalmas ékszerek, festmények és műtárgyak felé irányult. A legdrágábban elkelt tétel a francia Van Cleef & Arpels fülbevalója volt, amelyért 11 millió forintot fizettek.

Az online árverés lehet a jövő?

A márciusi aukciónk volt az utolsó, amelyet még meg tudtunk tartani a lezárás előtt, de már akkor is mindenkit az online és telefonos megbízásra biztattunk.

A járvány első hulláma alatt a boltjaink zárva voltak, és a májusi aukciónkat sem tudtuk megrendezni, elengedhetetlen volt, hogy még inkább az online megoldások felé nyissunk. Júniusban megrendeztük online ékszeraukciónkat. Az Axioart platformján különböző tematikájú (vegyes műtárgy, festmény, ezüst, ékszer) online galériákkal jöttünk ki, az érdeklődés pedig meglehetősen nagy volt a műtárgyak és a festmények iránt is. Ezek árát nem is befolyásolta a kialakult válság.

A szeptemberi aukciónkon természetesen szintén lehetett online licitálni. Itt azt tapasztaltuk, hogy nem csupán az online licitálók, de a telefonos és a vételi megbízások száma is nő. De a munka más területeken sem áll le, dolgozunk az új aukciósházunkon is, amelyet a mostani Szent István Antikvitásban alakítunk ki. Nagy várakozásokkal tekintünk tehát 2021-re, reméljük, hogy minél előbb élőben hangozhat el a „senki többet, harmadszor”.

koronavírus aukciók BÁV Kovács Ádám
Kapcsolódó cikkek