BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte csökkentek az okostelefon-eladások

A harmadik negyedévben 1,3 százalékos mínusszal zárt a szektor.

A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében. Az IDC honlapján szereplő adatok szerint a szeptember végével záródott három hónapban

353,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami csupán 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Elemzők jóval nagyobb, 9 százalékos esésre számítottak. A jelentés összeállítói rámutattak arra, hogy a vártnál jóval gyorsabban nőtt a kereslet olyan feltörekvő piaci országokban, mint India, amelynek az okostelefon-piaca a második legnagyobb a világon. Kínában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent az okostelefon-eladás a harmadik negyedévben.

Fotó: Getty Images

A piackutató számításai szerint a Samsung visszaszerezte elsőségét, miután az előző, második negyedévben

a második helyre csúszott vissza a kínai Huawei után.

A harmadik negyedévben a Samsung 80,4 millió okostelefont adott el, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az amerikai szankciók sújtotta Huawei eladásai 22 százalékkal, 51,9 millió készülékre csökkentek. A harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 22,7 százalék, a Huawei-é pedig 14,7 százalék volt.

Az ugyancsak kínai Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése a harmadik legnagyobb lett a világon 13,1 százalékkal. A kínai cégnek ezzel először sikerült megelőznie az amerikai Apple céget, amelynek az értékesítése 10,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedése 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.