Magyar gazdaság

Kína otthon tartaná a turistáit

Kínában a fogyasztói árak emelkedése a várt alatt maradt októberben, míg a termelői árak estek. A kiskereskedelem és a feldolgozóipar viszont látványosan fellendült a korlátozások feloldása után. A kínaiak utazási kedve is megjött, de Peking minden eszközzel marasztalja őket.

A termelői árindex 2,1 százalékkal esett októberben éves összevetésben, ugyanúgy, mint szeptemberben – áll a nemzeti statisztikai hivatal közleményében. A Reuters által megkérdezett elemzők 2 százalékos áresést vártak. Havi szinten a termelői árak nem változtak, ám szeptemberben még 0,1 százalékos emelkedést mértek. Az olaj- és gázkitermelés ára októberben 4,9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, míg az üzemanyag-előállítási költségek 1,6 százalékkal mérséklődtek – közölte Dong Lijuan, az NBS vezető statisztikusa.

Az szintén rendkívül visszafogottan alakult, csupán 0,5 százalékkal emelkedett októberben az egy évvel korábbihoz képest, ezzel 11 éves mélypontra ért az árindex. A Reuters októberre 0,8, szeptemberre 1,7 százalékos inflációt becsült. Havi szinten a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek októberben. Az infláció lassulásában része lehet annak, hogy a Kínában rendkívül népszerű sertéshús ára több mint másfél évig tartó meredek emelkedés után októberben éves alapon 2,8 százalékkal esett. Korábban az afrikai sertéspestis erősen korlátozta a húskínálatot, a hiány még szeptemberben is 25,5 százalékos éves drágulást eredményezett.

Fotó: AFP

Kína azonban nem nézi tétlenül, hogy a fogyasztói árindex a defláció irányába tolódik el. Peking a járványhelyzetre hivatkozva megnehezíti a külföldi utazásokat, ez immár gazdaságélénkítő stratégiájának részét képezi.

Tavaly nagyjából 170 millió kínai utazott külföldre, mintegy 220 milliárd dollárt költve el más országokban.

A kormányzat úgy alakítja a karantén szabályait, hogy az emberek ne nagyon tervezzenek külföldi utazást, és az erre szánt pénzt inkább odahaza költsék el.

A tendenciát erősíti, hogy mind az önkormányzatok, mind az olyan kereskedők, mint az Alibaba, különleges kedvezményeket kínálnak.

Az önkormányzatok például több millió jüant osztottak ki vásárlási utalványokban, amelyeket csak helyi üzletekben lehet beváltani. Peking más téren is bekeményít: mind politikai, mind gazdasági megfontolásból szabályozni kívánja a tech óriásokat, méghozzá monopóliumellenes szabályok bevezetésével. A lépéssel fokoznák az Alibabához hasonló elektronikus kereskedelmi platformok és az Ant Grouphoz hasonló fizetési szolgáltatók ellenőrzését, és módosítanák online hitelnyújtási feltételeiket is.

Vevőre talált a Honor

A Huawei százmilliárd jüanért (15,2 milliárd dollár) értékesíti a szerényebb tudású okostelefonjait gyártó Honor márkát a sencseni kormány többségi tulajdonában álló Digital China által vezetett konzorciumnak – tudta meg a Reuters. A Huawei a jövőben sem számít az ellene hozott amerikai kereskedelmi szankciók enyhítésére, és a Honor leválasztása megkíméli a részleget a korlátozásoktól. A Huawei a jövőben a csúcskategóriás készülékekre és a vállalati üzleti tevékenységre összpontosít. A Honor eddigi fő disztribútora, a Digital China a tervek szerint egymaga 15 százalékos részesedést szerez a Honor Terminal Co. Ltd.-ben, ezzel a cég legnagyobb részvényese lesz.

A Honor a tervek szerint három éven belül tőzsdére lép. A Digital China részvényárfolyama a 10 százalékos napi limittel emelkedett a Honor megvásárlásának hírére.

 

Kínai Népköztársaság inflációs adat
Kapcsolódó cikkek