BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több hazai baromfi került a boltokba

Baromfihús-fogyasztást ösztönző kampányt kezd az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács. A forgalom annak ellenére is emelkedhet, hogy a baromfi már most is a legnépszerűbb állati eredetű fehérjeforrás.

Magyarországon évente csaknem 35,5 kilogramm az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás. Az utóbbi években a tojás iránti kereslet is folyamatosan nő, héjas tojásból az egy főre jutó fogyasztás 2015-ben 133 darab volt, ez 2018-ra 158 darabra emelkedett. Nagy István agrárminiszter a kampányt beharangozó eseményen elmondta, hogy a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, csaknem 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást.

Jövőre léphet hatályba az a minisztérium által készített jogszabály, amely pontosabb, egyértelműbb információk feltüntetését teszi kötelezővé a tojásoknál. A még előzetes egyeztetésen lévő tervezet szerint az ömlesztett tojás esetében nemcsak az országkód magyarázatát, hanem a származási ország megnevezését is fel kell tüntetni, a hazai tojások esetében pedig a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni. Jelenleg a dobozos és az ömlesztett tojás esetében a származási országra vonatkozó információk csak közvetetten, a tojáshéjon elhelyezett kódban jelennek meg.

A koronavírus-járvány jelentős problémákat okozott a baromfi- és a tojáspiacon, a vendéglátást, a közétkeztetést, valamint a turizmust érő korlátozások visszavetették a forgalmat – mondta a miniszter. A madárinfluenza is jókora károkat okozott, de a hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is biztosítani tudta a lakosság folyamatos élelmiszer-ellátását – tette hozzá. A hazai kiskereskedelmi láncok is növekvő mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást. A miniszter szerint középtávon a baromfihús-fogyasztás lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni, amit a termelési alapok fejlesztésének támogatásával – például a baromfitartó telepek korszerűsítésére és új telepek építésére, illetve a járványügyi kockázatokat csökkentő fejlesztésekre kiírt pályázatokkal – az agrárkormányzat is segít.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke közölte, hogy a baromfiágazat termelési értéke az elmúlt években átlagosan – élőállat-szinten – 250-300 milliárd forintot tett ki, becslések szerint a tenyészalapanyaggal és a feldolgozott élelmiszerrel ennek a dupláját is elérheti ez az érték. Ebből az étkezési tojás árbevétele tavaly 23,12 milliárd forint volt. Az idén a koronavírus- és madárinfluenza-járvány miatt az ágazat termelése 10 százalékkal csökkenhet. Baromfihúsból 700 ezer tonnát állítottak elő tavaly a BTT adatai szerint, étkezési tojásból pedig évente 1,2-1,3 milliárd darabot termelnek.

A fogyasztásösztönző kampánnyal vidéken 140, Budapesten pedig több mint 200 közterületi felületen találkozhatnak, valamint a rádiókban és az online térben is megjelennek a baromfihús beltartalmi értékeiről és az elkészítéséről szóló információk.

Emelkedik a világ csirkehústermelése

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának októberben megjelent rövid távú előrejelzése szerint a világ csirkehústermelése a 2019-eshez képest 1,5 százalékkal, 100,8 millió tonnára emelkedhet az idén, 2021-ben pedig tovább nőhet, 102,9 millió tonnára. A legnagyobb csirkehústermelő országok közül az USA-ban 1,6, Kínában 8, Brazíliában pedig 1,4 százalékos bővülés várható az idén, míg az Európai Unióban, Indiában és Thaiföldön csökkenhet a termelés.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.