A családtagok közvetlen támogatásának lehetősége egy új elvárás, amit a munkavállalók a béren kívüli juttatási csomagokkal szemben támasztanak – állapította meg egy friss kutatás.
A munkavállalók igényeit jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány teremtette helyzet, még fontosabbá vált a családtagok támogatása,
módosultak a jövedelmi kilátások és a fogyasztási szokások – derült ki egy friss, több mint 1600 fő megkérdezésével, az Edenred Magyarország megbízásából készített online kutatásból.
Miközben – állapítja meg a felmérés – a jelenlegi helyzetben kevesebben és kevésbé tudják igénybe venni például a rekreációra, a szabadidő aktív eltöltésére irányuló juttatásokat, az érdeklődés az olyan megoldások felé fordult, amelyek a családtagok támogatását teszik lehetővé, sőt, ösztönzik azt.
A HR Portál szervezésében megrendezett, „Fókuszban a megélhetési juttatások!” című mai kerekasztal-beszélgetésen Fata László juttatási szakértő elmondta: a 2020-as és a 2021-es év is azt várja a munkáltatóktól, hogy folyamatosan, mégis professzionálisan alkalmazkodjanak a dinamikusan változó helyzethez:
Ehhez elengedhetetlen, hogy előre fel legyünk készülve az egyes lehetőségekre. Nem csak az üzleti környezet, hanem a munkavállalói igények is folyamatosan változhatnak. Egyik héten az otthoni iroda kialakítása, a következőn az egészség, majd aztán a nehéz helyzetbe került családtagok segítése lehet a munkavállalói fókuszban
– emelte ki a szakértő, aki szerint a jó juttatási csomag összeállításához munkáltatói célok és a munkavállalói igények összehangolása a kulcs.
A kutatás alátámasztotta, a megkérdezettek – döntően aktív munkavállalók – 72 százaléka jelenleg is támogatja egy vagy több családtagját, ugyanakkor a támogatott családtagokkal a szűk többség (53 százalék) nem él közös háztartásban.
A támogatás fő formája a családtagok részére végzett bevásárlás, de gyakori a készpénz, illetve átutalás formájában nyújtott segítség is.
Erre a válaszadók zöme a jövedelmének 5-20 százalékát költi, de egytizedüknél 50 százalék fölötti a családtagok támogatására szánt jövedelemarány.
Azoknál, akik szívesen segítenének ezen a módon a családtagjaiknak – és szükség is lenne rá a családjukban – a legtöbben (31 százalék) azért nem teszik, mert nem telik rá. A támogatottak a segítséget jellemzően élelmiszerre, ruhára, gyógyszerre és rezsire költik, vagyis ezek a családtagok közötti transzferek láthatóan az alapvető szükségletek kielégítését szolgálják.
A családtag-támogatás lehetőségét el is várják a dolgozók:
csaknem kétharmaduk szerint a munkáltatónak is feladata a munkavállalók családtagjainak támogatása,
77 százalékuk – ha lehetősége lenne rá – szívesen választana olyan juttatási formát, amelyet közvetlenül megoszthat a családtagjaival, négyből hárman pedig olyan munkahelyen szeretnének dolgozni, ahol adott ez a családközpontú juttatási forma.
„A juttatások adják meg a kompenzációs rendszerek rugalmasságát, és egy ilyen változó környezetben, mint a mostani, épp ezt a rugalmasságot kell kihasználni. Az igény szerintünk és a társadalom szerint is egyértelmű. Nemhiába tűzte a kormányzat is a zászlajára a családok támogatását. Mi, az Edenred részéről mindent megteszünk, hogy a munkavállalói igény a legkisebb energiabefektetéssel realizálható legyen: létrehoztunk speciális termékeket, körbejártuk az adókörnyezetet, dolgozunk az adminisztrációs teher csökkentésén, de tény, hogy a döntés maga és a megvalósítás egy újabb erőpróba lehet a HR-eseknek. Az Edenredre mindig számíthatnak, és abban is biztosak lehetnek, hogy a munkavállalóik nagyon hálásak lesznek” – vélekedett Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.