BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelte a tétet a Horváth Művészeti Alapítvány

A járvány és a gazdasági válság okozta nehézségek ellenére a Horváth Művészeti Alapítvány 2021-ben is támogatja a magyar kortárs képzőművészetet, ráadásul az eddigi éves keretet kétmillióról ötmillió forintra emeli. Ekkora összeggel száll be a kortárs alkotók műtárgyainak megvásárlásába. Az alapítvány a döntéseinek meghozatalához egy szakemberekből álló grémium segítségét veszi igénybe.

Horváth Béla üzletember, műgyűjtő a kortárs képzőművészet területén aktív szereplőkkel, Szűcs Attila festőművésszel, Petrányi Zsolt és Szoboszlai János művészettörténészekkel folytatott konzultációk után, 2004-ben hozta létre a Horváth Művészeti Alapítványt. A szervezet missziója egy reprezentatív kortárs képzőművészeti gyűjtemény létrehozása, egyes fontosnak ítélt alkotások megszületésének támogatása, valamint az elméleti és kritikai alkotótevékenység ösztönzése. Tavaly csatlakozott a kuratóriumhoz Somogyi Hajnalka kurátor, az OFF-Biennale vezetője, akinek személyében tavaly először magyar szereplője is volt a brit ArtReview folyóirat éves, a nemzetközi művészeti színtér és műkereskedelem száz legbefolyásosabb szereplőjét rangsoroló listájának.

Megalapítása óta a Horváth Művészeti Alapítvány csaknem száz kortárs képzőművészeti alkotást vásárolt. Idén Kiss Adrian, Kovács Lola, Magyarósi Éva és Süveges Rita műveivel bővül a gyűjtemény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.