Matolcsy: a hazai innováció lehet a kulcs
Matolcsy György szerint Magyarország szintet léphetne a fenntartható felzárkózásban azzal, ha a legjobb egyetemek köré innovációs parkokat, okos kerteket építenének, amelyek bölcsői és keltetői lehetnének egy magyar innovációra és tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn a növekedés.hu oldalon megjelent írásában kifejtette, hogy Magyarország az elmúlt 30 évben külföldön fejlesztett és behozott innovációra építette a gazdasági fejlődését, ami általános gyakorlat, ám az igazi felzárkózást az hozhatja meg, ha a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra épül.
A növekedés eddigi szerkezetéből kitűnik, hogy lényegében nem használtunk egy sor olyan forrást, ahol éppen a hazai innovációra és tulajdonra épülő versenyképes gazdaság létrehozására lenne esély
- fogalmazott Matolcsy. E területek között említette a vizek hasznosítását az öntözéstől a gyógyvizekig, az éghajlati és talajadottságokat. Azt, hogy a térség legjobb orvostudományi egyetemei és gyógyszergyárai működnek Magyasrországon.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A sikeres országok titka a belső innováció.
A vezető egyetemek körül felépített ipari, innovációs és technológiai parkok, amelyekben összekapcsolódik az ötlet, a technikai háttér és a pénzügyi forrás
- hangsúlyozta a jegybank elnöke.
A nagy egyetemek körüli okos-kertek, innovációs parkok felépítéséhez nagyobb mozgásteret szükséges adni az egyetemeknek, ami megindult az alapítványi fenntartás szervezésével – véli Matolcsy György, aki szerint a kormánynak területet, infrastruktúrát, kockázati tőkét és hiteltámogatást kell biztosítania ehhez. Elengehetetlennek nevezte a külföldön dolgozó vezető magyar tudósokat hazahívó programot is. Az egyetemek és parkok köré üzleti tanácsadó testületeket érdemes szervezni, hogy a tudományt folyamatosan „fertőzze” az üzleti gondolkodás – zárta írását Matolcsy György.


