BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pandémia alatt a korábbiaknál többet lógunk a telefonon

VG | A mobil- és a vezetékes hálózatból indított hívások átlagos időtartama 2020 negyedik negyedévében lényegesen meghaladta a korábbi évekét, például a mobil-adatforgalom a másfélszerese volt az egy évvel korábbinak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az aktív SIM-kártyák száma csaknem 12,7 millió volt, 1,3 százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában. Száz lakosra 131 előfizetés jutott. A havidíjas előfizetések aránya évről évre nő, mivel ezek a szolgáltatások adatforgalmat is biztosítanak, és még a percdíjak is kedvezőbbek, mint a feltöltőkártyásoknál. Az utóbbiak száma folyamatosan csökken, a negyedév végén már csak a SIM-kártyák 28 százalékát tette ki.

A mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, másfélszerese volt az egy évvel korábbinak. A 4G-hálózat tartja a vezető szerepét, az adatforgalom 93 százaléka itt zajlott. Ugyanakkor a mobilhálózatból indított hívások száma 1,9 százalékkal csökkent egy év alatt. A mobilhívások ideje tovább emelkedett, és ötödével meghaladta az előző évit. A beszélgetések átlagos ideje 3,6 perc volt, egy mobil-előfizetésre átlagosan napi hat perc beszélgetés jutott, ami az elmúlt évek legmagasabb értéke, ebben egyebek között a koronavírus-járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokások is szerepet játszottak – írja a KSH.

A vezetékes fővonalak száma kismértékben csökkent az egy évvel korábbihoz képest, száz lakosra 32 jutott. A vezetékes hálózatból indított hívások száma is tovább csökkent, viszont a hívások időtartama nagymértékben emelkedett, és meghaladta a hat percet. Az előfizetők kevesebbszer, de alkalmanként hosszabb ideig beszélgettek vezetékes, mint mobiltelefonról. Az egy előfizetésre jutó hívások száma a vezetékes és a mobilszolgáltatás esetében is csökkent, ugyanakkor a hívások ideje mindkét esetben emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő 88 százalékát mobiltelefonról indított hívások tették ki. Az internet-előfizetések száma tavaly év végén 10,4 millió volt, 1,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előfizetések bő 97 százalékát tíz szolgáltató biztosította. Az internet-előfizetésekből 84 milliárd forint árbevétel származott, ez 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az összeg több mint fele a mobilinternet-hozzáférési szolgáltatás bevétele volt.

A televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma 0,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és meghaladta a 3,7 milliót. A televíziószolgáltatás 82 százaléka már digitális technológiával történik, az előfizetői csomagok 74 százaléka vezetékes jelátviteli hálózaton keresztül jutott el az előfizetőkhöz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.