Magyar gazdaság

Árampiaci kartellt számolt fel a Gazdasági Versenyhivatal

Összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabtak ki 13 vállalkozásra.

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy

13 vállalkozás jogsértően egyeztetett egyes erős- és gyengeáramú villamosenergia-rendszerek és -hálózatok tervezésére, kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési, illetve egyéb versenyeztetési eljárásokban.

Elsősorban a dél-dunántúli régióra koncentrálva a vállalkozások változatos módszereket alkalmaztak a piac felosztására, az ajánlati árak, illetve a tenderek nyerteseinek előzetes meghatározására. Több esetben egy-egy cég maga készítette el a többiek – magasabb összegű – ajánlatát is, amelyet azok változtatás nélkül adtak be, színlelve a versenyt.

Fotó: Shutterstock

Más esetekben pedig a vállalkozások elküldték ajánlatukat társaiknak tájékoztatásul abból a célból, hogy azok drágább ellenajánlatokat adjanak be.

Esetenként a kartell tagjai előre egyeztették egymás között, hogy a tendereket ki nyerje meg, és ennek megfelelően készítették el ajánlataikat.

A versenytársak titkos, piacfelosztó vagy árrögzítő összejátszása a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számít, mely jelentős társadalmi károkat okoz. A kartellezés minden esetben – piac- és cégmérettől függetlenül – jogellenesnek minősül.

A versenyhatóság összesen mintegy 130 millió forint bírságot szabott ki a jogsértésért a kartellben részt vevő 13 vállalkozásra, mely összeg Magyarország központi költségvetésébe kerül.

A Versenytanácsa a bírság meghatározásakor tekintettel volt többek között a vállalkozások piaci helyzetére és pénzügyi teljesítőképességére, így a kis- és középvállalatnak minősülő cégek bírságát mérsékelte a munkahelyek megtartásának megkönnyítése érdekében.

A hatóság bírságcsökkentéssel honorálta egyebek mellett azt is, hogy több érintett elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.

GVH kartell
Kapcsolódó cikkek