A céges autóflották felelnek a teljes közúti károsanyag-kibocsátás feléért Európában – mutat rá az EY és az Eurelectric 16 iparágból 600 flottát elemző közös kutatása. A forgalomban lévő 63 millió flottaautó a kontinensen közlekedő összes jármű mindössze 20 százalékát teszi ki, ezek azonban legalább kétszer annyit futnak az utakon, mint a magánhasználatban lévők. Ennek következtében az Európa-szerte levezetett kilométerek 40 százalékát teszik meg, tehát a teljes közúti károsanyag-kibocsátás felét a céges flottaautók juttatják a levegőbe.
A tanulmány szerint a vállalatoknak emiatt is kiemelt felelősségük lesz abban, hogy Európa 2030-ra képes legyen az 1990-es években mérthez képest 55 százalékkal csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.
Az elektromos autók népszerűsítése érdekében adott állami és önkormányzati támogatások, a forgalmazóknál kiharcolható mennyiségi kedvezmények, valamint a beszerzők által előre meghatározható megtérülési mutatók segítik a társaságokat abban, hogy utat nyissanak az elektromos járművek tömeges elterjedésének. A következő években az így megszerzett tapasztalatok, a speciális elektromos infrastruktúra bővítése és fejlesztése a magánszektorban is felgyorsítja a járművek elektromos meghajtásúvá tételét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.