BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két hétre vesztegzár alá került Temesvár

Rostás Szabolcs (Kolozsvár) | Mintegy 400 ezer ember szabad mozgását korlátozó, szigorú intézkedések léptek életbe a dél-erdélyi Temesváron. A megyeszékhellyel együtt négy község került vesztegzár alá a koronavírus-fertőzöttek magas száma miatt. A veszélyhelyzeti bizottság azután rendelt el karantént – idén először Romániában megyeszékhely esetében –, hogy a városban az ezer főre jutó megbetegedések száma hét fölé emelkedett. A vesztegzár alá vont településeken legkevesebb két hétig tilos a gyülekezés, az emberek legfeljebb hatfős csoportokban közlekedhetnek, de akkor is csak saját felelősségre vagy a munkáltató által kitöltött nyilatkozat birtokában. Bezárnak a piacok, a vendéglátóhelyek, a kulturális intézmények. Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – legfeljebb 20 óráig tarthatnak nyitva, és befogadóképességük 30 százalékára kell korlátozni a bent tartózkodó vásárlók számát. Dominic Fritz, a Béga-parti megyeszékhely polgármestere szerint a régió gazdasági központjának számító Temesváron „be kellett húzni a vészféket”, mivel itt a legmagasabb a fertőzöttségi arány az ország megyei jogú városai közül. Dr. Virgil Musta, a városi fertőzőkórház osztályvezetője tegnap felhívta a figyelmet, hogy Temesváron a koronavírus brit mutánsa terjed, és nagyon sokan előrehaladott, súlyos állapotban kerülnek a kórházba, sok esetben ötvenszázalékos tüdőelégtelenséggel.

Temesvár karantén alá vonása egyébként politikai vitát gerjesztett, az intézkedést ugyanis sokan – köztük a Temes megyei közgyűlés elnöke – ellenezték, a korlátozások ellen pedig több mint százan tüntettek vasárnap este. Florin Citu miniszterelnök viszont elmarasztalta a helyi hatóságokat, szerinte ugyanis a város azért került ebbe a helyzetbe, mert sokan nem tartották tiszteletben a járványügyi szabályokat, ugyanakkor nem léptek fel határozottabban a szabályszegőkkel szemben. A kormányfő elutasította a polgármesternek azt az igényét, hogy Temesvár több vakcinát kapjon, miután kiderült: a városban 20 ezer szabad hely van az oltási várólistán. Közben a bukaresti kormány a hatályos korlátozó intézkedések szigorítását fontolgatja. Arra készül, hogy az éjszakai kijárási tilalom kezdetét az eddigi 23 óra helyett előrehozza 22 órára. Miután az ország több nagyvárosában utcára vonultak a védőoltások esetleges kötelezővé tétele ellen, a román miniszterelnök jelezte: nincs napirenden jogszabálytervezet a kötelező immunizálásról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.