A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére – jelentette be Gyopáros Alpár kormánybiztos. A Magyar falu program 2019-ben 150 milliárd forintos költségvetéssel indult, tavaly ez az összeg meghaladta a 210 milliárdot. Az idén már meghirdettek két pályázatot 44 milliárd forint értékben, ma pedig újabb négy felhívást tesznek közzé. Az óvodaudvarok, közterületi játszóterek fejlesztésére, építésére 1,5 milliárd forintos keret áll az ötezernél kevesebb lakosú települések rendelkezésére. A második és harmadik pályázat az önkormányzati és az egyházi tulajdonú temetők fejlesztésére szolgál két-, illetve egymilliárd forintos keretösszeggel. A negyedik kiírással falusi civil szervezeteket kívánnak támogatni ötmilliárd forint értékben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.