Év végéig bármelyik alszámláról lehet fizetni a SZÉP-kártyákkal
Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a SZÉP-kártya által engedélyezett célokra – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A kormányrendelet szerint a SZÉP-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja.
A könnyítés szerint tehát például a szálláshely vagy a szabadidő zsebből is lehet költeni vendéglátásra, és fordítva. A rendelet a kihirdetését követő 10. napon lép hatályba.


