Magyar gazdaság

Gyorsan javuló fiskális helyzetet vár az IMF Magyarországon

Az adósságráta csökkenő pályára való visszatérése már 2021-ben várható.

Az idén 6,5 százalékra, majd jövőre 4,8-re apadhat az államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya Magyarországon – derült ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Fiskális jelentéséből. A nemzetközi szervezet 2023-ban 3,6, majd 2,3 százalékos deficittel kalkulál, 2026-ra fokozatosan 0,6 százalékra zsugorodhat a hiány. A ciklikusan igazított elsődleges egyenleg 2024-ben fordulhat többletbe.

A decemberi makrogazdasági jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM) szintén 6,5 százalékos hiánnyal számolt 2021-re, azonban ezután gyorsabban javuló költségvetési egyenleget vázoltak fel.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában jelezte, hogy az idei évben 7,5 százalék lehet a deficit, ami a GDP-arányos államadósság 1–1,5 százalékpontos csökkenése mellett valósulhat meg.

A költségvetés bevételi oldalát nem rengette meg a koronavírus-válság, mindössze 0,9 százalékponttal – 42,4 százalékra – csökkent a GDP-arányos bevétel. A kiadás oldal azonban jelentősen elszállt, 45,3-ről a bruttó hazai termék 50,9 százalékára szökött fel.

Fotó: Shutterstock

Ismét csökkenő pályára állhat az államadósság

A GDP-arányos államadósság 81,2 százalékra emelkedhetett az IMF számításai szerint, ami már az idén 80 százalékra eshet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes pénzügyi számlaadatai alapján egyébként ennél kedvezőbb, 80,4 százalék lehetett a tavaly év végi adósságráta. Varga Mihály kalkulációja szerint 80 százalék alá csökkenhet az államadósság 2021 végére.

Kedvező jel, hogy nemcsak a kormány kincstári optimizmusa mutatja a visszatérő fiskális fegyelmet, hanem az IMF elemzői is hasonlóan látják a következő éveket. A nemzetközi szervezet 2024 végére 74,7 százalékra olvadó adóssággal számol, míg a PM ennél alacsonyabbal, 72,9 százalékkal kalkulál. Az IMF prognózisa 2026-ban várja a 70 százalék alá mérséklődő adósságrátát.

fiskális politika IMF
Kapcsolódó cikkek