Magyar gazdaság

Háromszorosára emelte Magyarország aranytartalékát az MNB

31,5 tonnáról 94,5 tonnára nőtt Magyarország aranytartaléka.

Hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva a Magyar Nemzeti Bank 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát – közölte a jegybank.

Az MNB jelen döntésével folytatta az 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, aminek következtében az aranytartalék nagysága alapján 2021 márciusára Magyarország a nemzetközi rangsor középmezőnyéből annak felső harmadába lépett elő.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Bár monetáris politikai tekintetben az arany jelentősége az 1970-es években csökkent, de tradicionális tartalékeszköz szerepe ezt követően is kiemelten fontos maradt. Az arany hitel- és partnerkockázattól mentes eszközként minden gazdasági környezetben hozzájárul az országgal szembeni bizalom erősítéséhez, aminek köszönhetően továbbra is világszerte az egyik legfontosabb tartalék eszköz az államkötvények mellett. Az elmúlt években az arany nemzetközi tartalékon belüli szerepe számos jegybank esetében erősödött. A jegybankok arany iránti kereslete rekordmagasságú volt 2018-ban (656 tonna), majd 2019-ben is (669).

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint döntésében fontos szerepet játszott a koronavírus-járvány időszakában kibontakozó új kockázatok kezelése is.

A globálisan megugró államadósságok vagy az inflációs félelmek megjelenése tovább erősítik az arany nemzetstratégiai jelentőségét, menedékeszköz szerepét és értékmegőrző funkcióját. Az MNB mostani döntésével az ország aranytartalékai 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelkedtek, amivel Magyarország az 56. helyről a 36.-ra ugrott a nemzetközi rangsorban az aranytartalék mérete alapján, míg a kelet-közép-európai régióban a 6. helyről a 3.-ra javította pozícióját. Az ország egy főre jutó aranytartaléka 0,1 unciáról 0,31-ra emelkedett, így a kelet-közép-európai régióban mostantól Magyarország rendelkezik a legmagasabb egy főre jutó aranytartalékkal.

Az MNB 1924-es alapítása óta tart aranytartalékot. Az aranytartalék-állománya a második világháborúig emelkedett, majd a háború végén az MNB legendás „aranyvonatán” mintegy 30 tonna aranytömböt és -pénzt menekített ki az ausztriai Spital am Pyhrnbe. A kimenekített aranytartalék teljes mértékben visszakerült az ország tulajdonába a háború lezárását követően, ami fedezetként támogatta a magyar gazdaság stabilizációját és a pénzügyi konszolidációt az új fizetőeszköz, az idén 75 éves jubileumát ünneplő forint bevezetésekor.

A rendszerváltás idején a Magyar Nemzeti Bank akkori vezetésének döntése következtében Magyarország aranytartaléka több lépcsőben 46 tonnáról 3,1-re csökkent, és a készlet egészen 2018-ig változatlan maradt.

Az MNB hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai szempontok alapján először 2018-ban döntött az aranytartalék jelentős növeléséről, amelynek keretében 2018 októberében az aranytartalék szintje a korábbi állomány tízszeresére (3,1 tonnáról 31,5-re) emelkedett, ezzel az MNB felzárkózott a régiós országok aranytartalékainak szintjéhez. Aktuális vásárlásaival a jegybank a 2018-ban elkezdett folyamatot folytatta.

Magyar Nemzeti Bank monetáris politika aranytartalék
Kapcsolódó cikkek