Magyar gazdaság

A termelői árakon keresztül gyűrűzhet be az árnyomás

A gyors kilábalás a külső és belső környezetben egyaránt inflációs folyamatokkal jár.

Idén 4,1 százalékkal, jövőre 4,7 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, azonban kedvező esetben 4,5 százalékos bővülés is elképzelhető 2021-ben – mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a hitelintézet negyedéves sajtóeseményén.

A magyar bruttó hazai termék (GDP) két év alatt 9,8 százalékkal nőhet a konszenzus alapján, ami a leggyorsabb a régióban.

Az USA inflációja csak korlátozottan gyűrűzik be hozzánk, Magyarországnak az euroövezeti drágulás meghatározó inkább, azonban a termelői árakon keresztül nálunk is érezhető lehet az árnyomás

– válaszolta a Világgazdaság kérdésére Trippon Mariann.

Az élelmiszerárak, a fémipari és félvezetők ára már most emelkedett, ráadásul kapacitáshiánnyal is szembesülhetünk. Az építőipari alapanyagok szintén gyorsan drágulnak, amit a hazai munkaerőhiány miatti kapacitáshiány erősít. Az elemző szerint a különbség az a 2011-es helyzethez képest, hogy akkor lassú talpraállás volt, ami visszafogta az inflációt, most viszont gyors felpattanás várható, ami erősítheti az árnyomást.

Az tavaly felhalmozott extra megtakarítási állomány várhatóan nem jelenik meg a keresletben, mivel főleg a magasabb jövedelműeknél jelent meg a kényszermegtakarítás

– hangsúlyozta a CIB Bank szakértője.

Fotó: Shutterstock

A moratórium a jelenlegi szabályozás alapján kifut, ami szintén visszafoghatja a fogyasztást. Az uniós források felhasználása nem 2021-ben, hanem inkább jövőre támogathatja a növekedést. A következő években expanzív lesz a költségvetési politika, csak minimálisan csökken a deficit, 2023-tól várható fiskális konszolidáció.

Kedvező a külső környezet

Az Egyesült Államok (USA) gazdasága 7-8 százalékkal növekedhet idén

– hívta fel a figyelmet Trippon Mariann.

Az euroövezet lényegesen lassabban bővülhet, igaz, a megszokottnál gyorsabb lesz a dinamika. Az USA-ban megjelentek azok a félelmek, amik a gazdaság túlfűtöttségére mutatnak rá, a rendkívül gyors helyreállás az erős kereslet miatt inflációs hatással bírhat, ráadásul a hosszútáv erősödtek a magasabb inflációs pályára álló gazdaságtól való félelmek.

Az elmúlt években ultra-alacsony kamatkörnyezet volt, ha strukturális törés lesz, akkor feje tetejére állhat a világ, azonban itt nem tartunk – húzta alá az elemző. Az várható volt, hogy a nyitás inflációs hatással bír, a kérdés az, hogyan cseng le az inflációs sokk.

Az EKB könnyebb helyzetben van, mert várhatóan nem lesz annyira túlfűtött a gazdaság, mint Amerikában, és az inflációs cél alatt alakulhat a pénzromlás.

A FED átállt a flexibilis inflációkövetésre, hagyják túlfutni a számokat, de a túllövés mértékét nem ismerjük. Trippon Mariann leszögezte:

a mennyiségi könnyítési-program visszavételére már ősszel adhat iránymutatást a FED.

GDP makrogazdaság infláció CIB Bank Trippon Mariann
Kapcsolódó cikkek