Állami vállalaté a Diákváros projekt
Egy száz százalékban állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaság felel a jövőben a Budapest Diákváros projekt megvalósulásáért – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. Az állami társaság 5 millió forint jegyzett tőkével és 395 millió forint tőketartalékkal történő megalapítása Mager Andrea és Palkovics László feladata, a tulajdonosi jogok gyakorlásával pedig az innovációs és technológiai minisztert ruházta fel a rendelet. A pénzügyminiszternek az idei költségvetésből már 400 millió forintot kell biztosítania a vállalat alapítására és működésének finanszírozására. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a Fudan Egyetem megépítéséhez szükséges fejlesztési terület kialakításához ne kelljen bevonni állami vagyoni körön kívüli területeket.

