Betett a vendéglátóipar leállása az Illynek
Az otthoni kávéfogyasztás jelentős növekedése és a kiskereskedelmi forgalomban elért bővülés ellenére a vendéglátóegységek forgalmának visszaesése miatt csökkent a tavalyi járványévben az olasz Illycaffé kávékereskedelmi vállalat értékesítési árbevétele. Az Illycaffé SpA részvényesi közgyűlése által elfogadott, a cég honlapján tegnap publikált 2020‑as eredménybeszámoló szerint az éves értékesítési árbevétel 14 százalékkal, 446,5 millió euróra csökkent.
Eközben a vállalat nettó nyeresége 5 millió euró lett tavaly. Viszonyításképp: az Illycaffé 2019-ben 520 millió euró forgalmat ért el, 6,6 százalékkal többet az előző évinél, a nyeresége pedig 19 millió euró volt 5,2 százalékos éves növekedéssel. A kávéforgalmazó cég számottevő növekedést ért el a kiskereskedelmi értékesítésben, ami azonban nem tudta teljes egészében ellentételezni a vendéglátóhelyeknek a járványvédelmi korlátozások miatt jelentősen visszaesett forgalmát. Az Illy otthoni fogyasztással kapcsolatos értékesítései 21 százalékkal nőttek tavaly, ezen belül az olaszországi szupermarketekben 30 százalékkal ugrott meg a forgalma, miközben a kiskereskedelmi kávéforgalom összességben 10 százalékkal bővült Olaszországban. A cég online értékesítései 39 százalékkal növekedtek tavaly, az online ügyfelek száma pedig 50 százalékkal.
Az értékesítés súlypontja tehát a lakossági forgalmazás felé tolódott tavaly: a forgalom 56 százalékára a 2019-es 40 százalékról. Tavaly novemberben 20 százalékos részesedéssel szállt be az Illycaffé tulajdonosai közé a Rhone Capital befektetési alap az 1933-ban a magyar Illy Ferenc által alapított olasz vállalat amerikai terjeszkedésének finanszírozására. A cég jelenleg 140 országban képviselteti magát saját érdekeltségek és franchise-üzletek révén.
Az otthoni kávézás
a forgalom
56
százalékát tette ki tavaly


