Magyar gazdaság

Szijjártó: minden szükséges megállapodás megvan a Brexit utánra

Magyarország a lehető legszorosabb kétoldalú együttműködésben érdekelt Nagy-Britanniával.

Minden olyan megállapodás megszületett Nagy-Britanniával, amely a Brexit utáni együttműködés feltételeinek rendezéséhez volt szükséges – mondta pénteken Londonban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt részt vett a Boris Johnson brit kormányfővel tartott hivatalos megbeszélésen, a tárgyalás utáni tájékoztatójában kijelentette:

Magyarország a lehető legszorosabb kétoldalú együttműködésben érdekelt Nagy-Britanniával.

Két olyan stratégiailag is nagyon fontos terület van, amelyen a jövőben az eddigieknél is szorosabb és előremutatóbb brit-magyar együttműködés lesz: az egyik az energiaipar, a másik a védelmi ipar – mondta a miniszter.

Fotó: Shutterstock

Szijjártó Péter felidézte, hogy a Shell az első olyan nem orosz energiaipari cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötött. Ezzel a vállalattal a magyar kormány az együttműködés még további kiterjesztésén dolgozik, annak érdekében, hogy a Shell révén Magyarország minél több gázt importálhasson.

Most egy hatéves szerződésünk van, amelynek keretében másfél milliárd köbméter gáz vásárlására nyílik lehetőség

- mondta Szijjártó Péter. A védelmi ipari együttműködés a biztonság mindenek előtt jelszó jegyében folyik, hiszen a két ország ugyanannak a védelmi szövetségi rendszernek a tagja, Magyarországon jelentős védelmi ipari fejlesztések zajlanak és ezek a jövőben is folytatódnak.

Szijjártó Péter szerint a brit vállalatoknak fontos szerepük lehet a közös fejlesztésben, a közös kutatásban és a közös gyártási tevékenységben.

Fontos és szoros összekötő kapocs a két ország között a beruházási együttműködés: kilencszáz brit vállalat van jelen Magyarországon és ezek a cégek több mint 50 ezer magyar embernek adnak munkát. A világjárvány idején, a magyar kormány beruházásösztönzési programjának keretében hat brit vállalat részesült támogatásban a tömeges kialakulásának megelőzése érdekében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Közép-Európa és Nagy-Britannia együttműködése az Európai Unión belül is fontos, politikailag kifejezetten komoly jelentőségű volt, és ez a jövőben is így marad, függetlenül attól, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból.

Brexit diplomácia Magyarország Szijjártó Péter Egyesült Királyság
Kapcsolódó cikkek