A parlament előtt a 2022-es költségvetés tervezete. Mennyiben tér el a gazdasági újraindítás büdzséjének szerkezete az elmúlt évek költségvetéseitől?
A 2022-es költségvetés célja a gazdaság újraindításának támogatása. Több mint 7300 milliárd forintot, a csaknem 13 százalékát fordítjuk erre. Mintegy 3900 milliárd forintot tesznek majd ki a költségvetés kiadási oldalán megjelenő nemzeti források, míg a gazdaság újraindítására szánt európai uniós források 3001 milliárdot.
A harmadik nagy tétel a gazdaság újraindítását segítő adókedvezményeket tartalmazza, 423,5 milliárd forintos kerettel. Ez utóbbi esetében milyen tételekkel számolhatunk?
A döntések egy része már ismert. Az otthonteremtéshez kapcsolódó áfa- és illetékmentesség 170 milliárd forint, a 25 év alattiak korábban szintén bejelentett szja-mentessége 140 milliárdot hagy a fiataloknál. Talán új elem, hogy a 2022-es büdzsé ismét számol azzal, hogy a versenyszféra reálbérei 6 százaléknál jobban fognak emelkedni. Ezzel összefüggésben életbe léphet a hat évre szóló bérmegállapodás következő eleme, terveink szerint 2022 júliusától újabb 2 százalékkal mérséklődnek a munkáltatók adóterhei. Az adócsökkentésre és béremelésre vonatkozó megállapodás szép eredményt hozott: ez az intézkedés egyedül 2017-ben mintegy 1 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét, úgy, hogy megőriztük az államháztartás stabilitását.
E hiányvédő szemlélet nem elég hatékony képviseletét kéri most számon a büdzsén a Költségvetési Tanács (KT) és a jegybank. Szerintük túl magas a 7,5 százalékra emelt idei hiány, és lassú a 2022-es visszarendeződési pálya.
Azt mérlegeltük, hogy mekkora az a hiányszint, amely kellő mozgásteret ad a gazdaságélénkítésnek, és egyúttal lehetővé teszi az adósságráta csökkentését, amellyel a költségvetés hitelessége és finanszírozhatósága fenntartható. Most a járvány elleni egészségügyi védekezés és a munkahelyek megvédése az elsődleges feladat, majd a minél gyorsabb, erőteljesebb beindítása. Óriási eredménynek tartom, hogy a válság idején 4,5 millió munkahelyet meg tudtunk őrizni, a foglalkoztatottság most, a válság után is magasabb, mint a 2000-es évek közepén, a konjunktúra idején, és nyoma sincs a 2008-as krízis utáni 11 százalékos munkanélküliségnek. Az átoltottság növekedésével már egyre inkább azzal tudunk foglalkozni, hogy miként támogathatjuk a reálgazdaságot. Szerencsére – ellentétben a korábbi válságokkal és az azt megelőző időszakokkal, amikor a konjunktúra alatt is nőtt a hiány – most van mód és forrás is arra, hogy a kormány valódi anticiklikus politikát folytasson, és a piaci kereslet visszaesését kipótolja. Vita a mértékekről lehet. E kérdésben az adósságráta szolgál igazodási pontként.
Az Alaptörvény szerint nemcsak gazdasági visszaesés, de különleges jogrend idején sem kellene megfelelni az adósságcsökkentési előírásnak, de a stabilitási törvény ennél szigorúbb. Így az adósságcsökkentés már az idén is kötelességünk, még akkor is, ha az EU a pandémia miatt felfüggesztette az adósságrátákra vonatkozó szabályokat. Nem véletlen, hogy az unió átlagos adósságállománya ma már messze a magyarországi 80 százalék felett, 95 százalék környékén van. De ezek a jogi keretek. Ennél is fontosabb számunkra a közgazdasági, vagy másképp a hitelességi kérdés. Az elmúlt években a magyar államadósság finanszírozása azért vált egyre olcsóbbá, mert konzekvensen tartottuk magunkat a csökkenő adósságpályához. Abban nincs vitánk a KT-vel, hogy a felépített bizalmat fenn kell tartani, csak a mértékben van különbség. Mi úgy gondoljuk, ma a legfontosabb a reálgazdasági támasz. Ahhoz, hogy 5 százalék felett legyen a növekedés, most még támogató költségvetési politika kell.
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság
Azt gondolom, hogy a KT ezt nem vitatja. A kérdés az, hogy mi történik, ha a gazdaság a vártnál gyorsabban pattan vissza – erre alapot szolgáltathat a tavalyi harmadik negyedév –, és hatalmas többletforrás állhat rendelkezésre. A Költségvetési Tanács nem e pénzek elköltésétől tart a hiánycsökkentés helyett? Hiszen az elmúlt évek végén a nagyobb növekedésből származó pénzeket rendre szétosztotta a kormány.
Ha idáig eljutunk, az újabb döntési pont lesz, de hadd vegyem védelmembe a korábbi évek intézkedéseit: az év végi forrásbiztosításokra a költségvetési jogszabályok adta kereteken belül került sor, úgy, hogy az adósságráta csökkent és a hiányt is alacsonyan lehetett tartani. Azt is fontos leszögezni, hogy az említett év végi kifizetések döntő része nem működést, hanem beruházásokat finanszírozott, amelyek később – például most, a járvány idején – hozzájárultak a munkahelyek megőrzéséhez vagy épp ahhoz, hogy tavaly a gazdasági visszaesés alacsonyabb legyen az EU átlagánál. Arra, hogy konkrétan mekkora lehet ez a hozzájárulás, nehéz egzakt számot mondani, ám mérvadó a konvergenciaprogram érzékenységi vizsgálata. Eszerint 1 százalékos többletnövekedés a költségvetési egyenleget 0,4-0,45 százalékkal javítja. Ebből az is következik, hogy a jól célzott költségvetési támogatás magánforrások mozgósításával akár a támogatásnál nagyobb növekedést is eredményezhet. Visszatérve a jelenlegi helyzetre: a kibocsátási rés – a gazdaság potenciális és tényleges kibocsátásából számolt különbség – ma még negatív, vagyis elvben az ország többre lenne képes, mint amennyit ténylegesen előállít. Ebben a helyzetben a gazdaságot támogatni kell. A válság előtt, 2018–2019-ben a gazdaság néhány szegmense már a túlfűtöttség jeleit mutatta, a hosszú távon fenntartható kibocsátás felett teljesített. S bár vannak hívei a magas nyomású gazdaságnak, azokban az években szerintem több érvet lehetett volna felhozni a gyorsabb hiány- és adósságcsökkentés mellett. De akkor egy sor olyan lépést tudtunk megtenni, amelyek révén a gazdaság és a lakosság még inkább érezhette a konjunktúra előnyeit. Úgy számolunk, hogy a magyar gazdaság 2024 elejére érhet el oda, hogy már jóval kisebb költségvetési támogatás szükséges. Nem véletlen, hogy csak 2024-re számolunk 3 százalékos hiánnyal. Addig fenn kell tartani az anticiklikus gazdaságpolitikát, és fokozatosan lehet visszavonulni a magasabb hiányból.
A konvergenciaprogramból egyértelműen kitűnik, hogy a kormány az élénkülés biztos forrásaként tekint az EU-tól érkező pénzekre. Milyen támaszt ad majd ez a büdzsének?
Továbbra is azzal számolunk, hogy Magyarország a rendelkezésre álló uniós forrásokat teljes mértékben és a korábbiakhoz hasonló hatékonysággal használja fel. Ha már Angela Merkel is megdicsért bennünket a hatékony felhasználás miatt, ezt érdemes tartani. Már csak azért is, mert ez a fajta hatékonyság érdemben tesz hozzá a gazdasági növekedéshez. A 2022-es makrogazdasági prognózisban már számoltunk az új ciklus uniós forrásainak felhasználásával is. A jövő évi költségvetésben a helyreállítási eszköz (RRF) forrásaiból 450 milliárd forintnyi kifizetéssel számolunk a hagyományos uniós programok tételei mellett. Ám államháztartási szempontból az felhasználása – a nemzeti forrásból kifizetett előlegeknek köszönhetően – rövid távon áldozatokkal is jár. Volt olyan év, amikor a GDP 2 százalékára rúgott az uniós támogatások megelőlegezésének és az ebből fakadó plusz-állampapírkibocsátásnak az összege. Ma úgy számolunk, hogy 2022-ben is több pénzt fizetünk ki a kedvezményezetteknek, mint amennyit az Európai Bizottság átutal – az új operatív programoknál akár a bejövő pénzek kétszeresére is rúghat majd a kifizetés. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy a korábbi, 2014–2020-as ciklus pénzeinél már az elszámolások, uniós átutalások kerülhetnek túlsúlyba. Úgy vélem, hosszú távon nem az határozza meg egy ország növekedését, hogy kedvezményezettje-e az uniós támogatási rendszernek, hanem az, hogy mennyire hatékony a gazdaságpolitika, és mennyire megfelelően tudja felhasználni az EU-s forrásokat. Ha nem így lenne, akkor az elmúlt évtizedekben legnagyobb támogatást kapó, nettó kedvezményezett dél-európai országok gazdasága lenne a legerősebb, de azt látjuk, hogy ez messze nincs így. Persze minden forrásfelhasználásnak van egy rövid távú keresleti és egy hosszú távú kínálati hatása. Az a cél, hogy olyan fejlesztéseket támogassunk, amelyek révén a felzárkózásra kapott pénzeknek a beruházásokra való elköltése minél nagyobb arányban a hazai gazdaságot támogassa. Például az energiahatékonyság terén fontosak a klímacélok, de amíg a napelemeket importáljuk, a külföldi cégeknek adunk megrendelést a hazaiak helyett. Ez nem növeli a gazdaság teljesítményét. Ráadásul ezek beszerzése rontja a folyó fizetési mérlegünket. Nyitott gazdaságként természetesen nem lehetünk mindenből önellátók, de azokon a területeken, amelyeken a magyar gazdaság hosszabb távon is versenyképes lehet, a magyar cégeknek kell megbízást adnunk. Mindez ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a büdzsének beruházásösztönzőnek és patriótának kell lennie.
