Magyar gazdaság

A második fél évre várják az árrobbanást a kávépiacon

Egyre nagyobb a bizonytalanság a kávépiacon, amit jól mutat, hogy hat hónapos csúcsra futott az arabica ára. Bár az árjegyzés egy év alatt 56 százalékkal emelkedett, az igazi robbanás még csak ezután jöhet. Legalábbis 2016 óta nem voltak ennyire optimisták a piaci szereplők az árak alakulását illetően.

Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nézve valószínű a további masszív áremelkedés

– mondta a Világgazdaságnak Bosnyák Zsolt, az Equilor szenior elemzője. Hozzátette:

egyrészt ahogy nő az átoltottság, és a munkavállalók visszatérnek a home office-ból az irodákba, benépesülnek a büfék és a kávéházak, emelkedik az úgynevezett külső kávéfogyasztás is.

Ám ennél is nagyobb hatással van most a kávépiacra a kínálati oldal. Az arabica kávé termelésében kulcsfontosságú brazil piacot ugyanis a déli félteke nyarán aszály sújtotta, míg a téli időszakban a fagyveszély kockázata árnyékolja be a termelési kilátásokat. A becslések szerint a brazil termelők idén 14,7 millió zsákkal kevesebb termésre számíthatnak az aszály és a fagykárok miatt.

Ez a 172 millió zsákos globális éves kávétermeléshez képest is jókora kiesés, de még erősebb a hatás, ha eltekintünk a gyengébb minőségű robusta kávéktól, s csupán az arabica 102 millió zsákos világtermelésére fókuszálunk,

ugyanis a prémiumkávék piacán csaknem 15 százalékos kiesést okozhat a gyengébb brazil termés. Ezért az elemző szerint az idei második fél évben árrobbanás várható a kávépiacon. Erre már most megindultak a spekulációk. Persze előre nem látható a brazil fagykárok tényleges hatása, és az is kérdéses, hogy miként alakul az időjárás a többi nagy termőterületen. Amíg a klímaváltozással összefüggésben Brazília és Vietnám egyre inkább szenved a szárazságtól, addig Kolumbia vagy Kenya esetében nem nőtt lényegesen az aszályok valószínűsége.

Fotó: AMAN ROCHMAN / NurPhoto / NurPhoto / AFP

Sok múlik a kávékereskedők üzletpolitikáján is. A Reuters emlékeztetett, hogy a Nespresso, a Nestle prémiumkávé-részlege eddig még nem emelte a kapszulák árát, annak ellenére sem, hogy az arabica kávébab referenciaárai meredeken nőttek az elmúlt hónapokban.

Egyelőre nem látják egyértelműnek a piac irányát

– mondta a hírügynökségnek Alfonso Gonzales Loeschen, a Nespresso észak-amerikai vezérigazgatója –, ezért nem hárítják a fogyasztókra a magasabb költségeket, hanem benyelik a veszteséget, abban bízva, hogy a magasabb árazás csak időleges.

A kávépiac sajátosságai közé tartozik, hogy a kiemelkedő brandeket képviselő cégek akár tetemes prémiumot is fizetnek a tőzsdei árjegyzés felett a termelőknek azért, hogy a legjobb minőségű kávébabkészleteket leköthessék maguknak.

Arról sem szabad azonban elfeledkezni, hogy az amerikai készlet szintje 20 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban, vagyis a piacra több oldalról is nyomás nehezedik.

Ha a kínálatot nehéz megbecsülni, még nagyobb talány a kereslet várható alakulása. A tengerentúli kereskedők a pandémia idején alkalmazkodtak az új fogyasztói szokásokhoz, és nagyobb teret nyert a közvetlen és az online értékesítés. Az átoltottság növekedése azonban az Egyesült Államokban nem jár azzal, hogy a home office-t automatikusan egy az egyben felváltaná az irodai munka. A Nespresso felmérése szerint a munkavállalóknak csak körülbelül a 20 százaléka tért vissza az irodákba, és egyre elterjedtebb a hibrid rendszerű foglalkoztatás. Ezért hiába nyitottak ki a kávézók, a külső kávéértékesítés emelkedése nem arányos a gazdasági nyitás mértékével. Idén még biztosan nem tér vissza a külső fogyasztás a pandémia előtti szintre, és a jövő évre vonatkozó keresleti becslések is bizonytalanok.

arabica kávé
Kapcsolódó cikkek