Magyar gazdaság

Az európaiak nem látnak értékközösséget Amerikával

Az lakói szükséges szövetségest látnak az Egyesült Államokban, de nem látnak értékközösséget az amerikaiakkal – derül ki egy felmérésből, amelyet Joe Biden amerikai elnök nyolcnapos európai látogatása előtt tettek közzé – jelentette a Bloomberg.

A közvéleménykutatást a brit központú YouGov és a Datapraxis végezte márciusban és áprilisban 12 európai uniós országban, amelyekben 300 millió ember él, és az Európai Külkapcsolati Tanács publikálta szerdán.

A felmérés eredményei azt mutatták, hogy ötből csak egy válaszadó szerint közösek az európai és az amerikai értékek,

miközben minden második ember „szükséges partnert” lát az Egyesült Államokban stratégiai megfontolásokból.

Fotó: Shutterstock

Ennek a szakadéknak az okai jórészt az amerikai politika európai képéből erednek: sokan tekintik sérültnek az amerikai rendszert. Ugyanakkor például ugyanilyen véleménnyel van az Európai Unióról is a németek, franciák, olaszok és spanyolok többsége. A vakcinázás előrehaladása javíthat a helyzeten:

a franciák és a németek kivételével valamennyi résztvevő országban a többség úgy gondolta, hogy a járvány miatt a tagállamok szorosabb együttműködésére van szükség.

A felmérés az amerikaiak és az európaiak külpolitikai prioritásaiban is nagy eltérést mutatott. Biden tanácsadói szerint az elnök európai látogatása során a pandémiára, Kínára és a klímavédelemre helyezi a hangsúlyt. Az európaiak tartanak Kínától – különösen a franciák, a németek és a hollandok -, de a legnagyobb fenyegetésnek Törökországot tartják – írta a Bloomberg.

 

 

partnerség Egyesült Államok Európa USA EU Európai Unió
Kapcsolódó cikkek