Magyar gazdaság

Kopogtat az ajtón a munkaerőhiány

Májusban tovább erősödött a foglalkoztatottság, miközben a munkanélküliek száma már a járvány előtti időszakot idézi. Hónapokon belül visszatérhet a magyar gazdaság korábbi problémája.

A gazdaság élénkülésével a munkaerőpiaci adatok is egyre kedvezőbbek, a következő időszakban pedig visszatérhet a pandémia előtti munkaerőhiányos helyzet – reagált a VG-nek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adataira. Mint a KSH közölte, májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 607 ezer fő volt, 55 ezerrel több, mint egy évvel korábban, és 47 ezer nagyobb, mint áprilisban.

A munkanélküliek száma 189 ezer fő volt, az előző év azonos időszakinál 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb. Az állástalanok aránya 0,6 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent egy év alatt.

Németh Dávid szerint nem meglepő, hogy májusban a csökkent munkanélküliségi ráta, hiszen ekkor már elkezdődött a korlátozások feloldása. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy

három hónapos időszakra vonatkozó adatokon még továbbra is meglátszik a járványhatás, a 4,1 százalékos ráta ugyanis jóval magasabb a pandémia előtti 3 százalék körüli értékekhez képest.

Az év végére a munkanélküliségi ráta 3,7-3,8 százalék körül alakulhat, jövőre pedig akár 3,5 százalékos szintre süllyedhet a mutató – jelezte a K&H Bank szakértője.

Horváth András, a Takarékbank vezetője elemzője szintén azt emelte ki, hogy az idei első negyedév korlátozásokkal terhelt időszakában még ugyan csökkenést mutatott a foglalkoztatottság, ami főként a külföldre ingázók alacsonyabb száma miatt történt, de a hazai foglalkoztatási helyzet fokozatosan javul és ez a tendencia még tovább erősödhet a nyitás nyári felfutásával. A KSH szerint

március és május között a hazai elsődleges munkaerőpiacon 65 ezer új munkahely jött létre, miközben közfoglalkoztatottak létszáma 4 ezer fővel, a háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 17 ezerrel volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

 

Fotó: Balázs Attila

A Takarékbank elemzője jelezte, hogy a nyitással párhuzamosan aktív toborzásba kezdtek a vállalatok, emiatt a nyár végére akár vissza is térhet a korábbi munkaerőpiaci feszesség.

A jelenleg látható iparági jelek alapján az idei év második felében akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtt látott munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami a harmadik negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejthet ki és alátámasztja azokat az elemzői és hitelminősítői véleményeket, miszerint a hazai gazdaság lehet a régiós visszapattanás élén

– emelte ki Horváth András. A Takarékbank várakozási szerint idén 3,7 százalék körül alakulhat a statisztikai módszertan szerint számított munkanélküliségi ráta.

Fotó: Máthé Zoltán

A magyar foglalkoztatáspolitikai intézkedések elérték céljukat – kommentálta az adatokat Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzáfűzte, hogy kezdenek magukra találni a nehéz helyzetben lévő ágazatok is, mint a vendéglátás és a turizmus. Ugyanakkor egyre több cég jelzi, hogy kevés a szakképzett munkaerő, és alig találnak idénymunkást a mezőgazdaságban – jegyezte meg.

munkanélküliség foglalkoztatás munkaerőpiac munkaerőhiány
Kapcsolódó cikkek