Örülhetnek a Mol befektetői, jó hírek után erősen kezdett a részvény is
Kisebb értékvesztéssel indult a nap a BÉT-en pénteken, a pesti parkett blue chipjei többségében pirosban kezdték a napot. A BUX index 0,14 százalékkal 109 331 pontig süllyedt a kereskedés első perceiben.

Felemás csütörtöki kereskedést követően nyitnak a BÉT kapui pénteken
Az OTP 0,23 százalékkal 34 170 pontig csúszott, a Richter 0,1 százalékkal 9655 forintig süllyedt, a Magyar Telekom pedig 0,11 százalékkal 1748 forintig gyengült a nyitásban. A Mol viszont berúgta az ajtót, 3000 forinton, azaz 1,35 százalékos pluszban nyitott. A társaság a csütörtöki zárás után jelentette be, hogy megnégyszerezi napenergia-termelését, ugyanis adásvételi szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely öt teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon. Ezek a magyarországi kötelező átvételi tarifarendszerben működnek, 2048-ig érvényes engedélyekkel. Vastagon nyereséges projektről van szó , amely a napenergia hasznosításával 38 millió dolláros éves EBITDA nyereségtermelési képességet bizonyított, így a befektetői optimizmus nem tekinthető alaptalannak.
A Molt ugyanakkor csütörtökön a Reuters értesülései a Lukoil külföldi érdekeltségeivel is összefüggésbe hozták, az események tehát sorjáznak a vállalat körül.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint erősen kezdte a reggelt, mindkét fontosabb fronton javítani tudott a korai órákban. Az euróval szemben 0,2 százalékos a napi nyerő, a kurzus 382,4 környékén jár a tőzsdenyitás idején.
A dollár ellenében is javított a devizánk, 0,3 százalékos a napi plusz, 327,8 környékén kezdte a tőzsdenapot a kereszt, mely a hajnali órákban a 329-es szintet is megérintette.


