BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

1500 millió forinttal segíti ki a kormány a DVTK-t

A miskolci sportklub évi 300 millió forint állami támogatásban részesül.

A magyar kormány 2026-ig évente 300 millió forinttal támogatja a DVTK-t – jelentette be hétfői, miskolci sajtótájékoztatóján Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Szabó Tünde felidézte, hogy a kormány 17 kiemelt vidéki sportegyesületet támogat ily módon. Hangsúlyozta, a felhasználási lehetőségeket tágan határozták meg, ezáltal az összeg az utánpótlásnevelési programok, az élsport, a létesítményfejlesztés, az eszközfejlesztés, a versenyeztetés, az edzőtáboroztatás, a szakemberek képzése és támogatása, illetve bérjellegű kiadások finanszírozására is fordítható.

A miskolci egyesületnek a látványsportágak – labdarúgás, kosárlabda, jégkorong és röplabda – mellett 18 olyan további sportága van, amelyben elsősorban egyéni sportolók szerepelnek.

Fotó: Szabó Krisztián / dvtk.hu

Sántha Gergely, a DVTK elnöke elmondta, klubjuk a következő öt évben sokkal kiszámíthatóbb körülmények között tud dolgozni és építkezni, köszönhetően a kormány által nyújtott támogatásnak. Hangsúlyozta, az észak-magyarországi régió egyéni sportolóinak – beleértve az utánpótlás-, amatőr- és versenysportolókat is – versenyeztetése is sokkal kiszámíthatóbb lesz a következő esztendőkben, illetve azon is dolgoznak, hogy az infrastrukturális körülmények is javuljanak.

Az elnök megjegyezte, hogy ez egy plusz támogatás, ami nem a jelenlegi önkormányzati és egyéb támogatások kiváltását szolgálja, hanem az egyéni sportolók további fejlődését.

Biztos vagyok benne, hogy a sportszakembereinkkel együtt be tudjuk bizonyítani, hogy méltóak vagyunk a kiemelt nagyegyesületi státuszra

– szögezte le.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.