Két jó évjárat után az idén is jó minőségben reménykednek a szőlőtermelők és a borászok, bár az időjárási viszontagságok miatt rendkívül vegyes a kép. A piaci feszültségeket talán némileg oldotta, hogy az utóbbi hónapokban magasabbak voltak a borárak a kül- és a belpiacon is.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint a belföldön termelt és belföldön értékesített, földrajzi jelzés nélküli (FN) és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott (OFJ) borok eladási ára a tavalyi hasonló időszakhoz képest 5 százalékkal 23,2 ezer forintra emelkedett hektoliterenként az év első felében. Az OFJ-borok feldolgozói értékesítési ára nagyobb mértékben, 

14 százalékkal, hektónként 21 ezer forintra emelkedett, míg a vörös- és rozéboroké 1 százalékkal 26,4 ezer forintra csökkent. 

Fotó: Kallus György / VG

Az exportra értékesített FN- és OFJ-borok hektoliterenkénti eladási ára az egy évvel korábbihoz viszonyítva csaknem 26 százalékkal emelkedett 2021 első hat hónapjában, 27,2 ezer forint volt. Az utóbbi kategóriában a fehérborok értékesítési ára 17 százalékkal 23,7 ezer forintra nőtt hektoliterenként, míg a vörös- és rozéborok 34 százalékkal drágulva, 27,4 ezer forintért kerültek forgalomba külföldön.

A tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára az előző év azonos időszakához viszonyítva csaknem 13 százalékkal, hektoliterenként 98,9 ezer forintra emelkedett 2021 első fél évében. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott vörös- és rozéborok közül az egri borok értékesítési átlagára 1 százalékkal, 44,2 ezer forintra, a villányiaké pedig 5 százalékkal, 69,1 ezer forintra csökkent hektoliterenként ugyanebben az időszakban.

A tokaji borok exportátlagára kisebb ütemben és alacsonyabb szintre emelkedett: ezeket 3 százalékkal drágábban, hektoliterenként 60,8 ezer forintos átlagáron értékesítették. Az egri vörös- és rozéborok átlagára ugyanekkor 4 százalékkal, 52,1 ezer forintra emelkedett. 

A bor-külkereskedelemről egyelőre csak az első négyhavi adatok állnak rendelkezésre, az viszont kiderül belőlük, hogy Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege – gyöngyöző bor és pezsgő nélkül – pozitív volt, de mennyiségben 27, értékben pedig 5 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakával összevetve. 

A borexport mennyisége 25 százalékkal, 298,2 ezer hektoliterre, értéke 5 százalékkal, 11 milliárd forintra mérséklődött. A kivitt borok 63 százaléka lédig áru volt, amelynek mennyisége 33 százalékkal, 188,8 ezer hektoliterre, értéke pedig 21 százalékkal, 4,4 milliárd forintra esett a vizsgált időszakban. A palackos borok kiszállítása 9 százalékkal, 109,3 ezer hektoliterre mérséklődött, míg a kivitel értéke 10 százalékkal, 6,5 milliárd forintra emelkedett. Az AKI szerint a nemzetközi piacon továbbra is a fehérek voltak keresettebbek a magyarországi borok közül, a kivitel 82 százalékát tették ki 2021 első négy hónapjában. 

Csökkent a borimport is, amely csaknem teljes egészében palackos kiszerelésű volt. A beérkezett 17,6 ezer hektoliterből 17,3 ezer hektó volt palackos, itt 3 százalékos volt a visszaesés. A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke 9 százalékkal csökkenve 1 milliárd forintot tett ki.

Az idei évjáratot a fagyok nem tépázták meg, és bár a hűvös április miatt a szőlő nagyon későn indult fejlődésnek, a virágkötődésnek kedvezett az időjárás. 

A szakértők korábban az aszályt tartották veszélyesnek, főként a kunsági borvidéken, amin a jelek szerint az elmúlt hetek esőzései sem változtattak. 

Helyi esők voltak, de vannak területek, ahol továbbra is nagy probléma az aszály, és előfordult az is, hogy a teljes ültetvényt elverte a jég

 – mondta a VG-nek Zeisel László szőlőtermelő, aki korábban a Kunsági Borvidéki Hegyközségi Tanács elnökhelyettese volt. Csupán közepes termést vár azzal, hogy növényvédelmi problémáktól az idén nem kell tartani, a kisebb mennyiség miatt pedig a szőlő beltartalma az átlagosnál jobb lehet. 

Az árakkal kapcsolatban megjegyezte: sokáig nem tartható, hogy miközben egy kiló kajszi 1500, az őszibarack 850, de még a burgonya is 300 forint körül van, addig a szőlő kilójáért 100 forint alatti őstermelői árat kínálnak a felvásárlók. 

Eközben pedig a termelési költségek rohamosan emelkednek. Ha ez így marad – mondta Zeisel László –, sokan fel fognak hagyni a szőlőtermeléssel, és ha lejár a művelési kötelezettségük, inkább kivágják a tőkéket, sok szőlőültetvényen kint van az eladó tábla.