A kedden közzétett felhívásra a pályázatokat augusztus 2-től a Herman Ottó Intézet Nkft. honlapján lehet kitölteni – tette hozzá Nagy István. 

A benyújtási időszak augusztus 9-től a keretösszeg kimerüléséig, vagy augusztus 15-ig tart.

A pályázó önkormányzatok, önkormányzati konzorciumok 25 millió forintot nyerhetnek vissza nem térítendő támogatásként, egyösszegű előfinanszírozással, utólagos elszámolási kötelezettség mellett 

– közölte az agrárminiszter.

Fotó: MORICZ SABJAN SIMON / VG

Pályázati feltétel a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon a növényfajták sokféleségének fenntartása, a mezőgazdasági hasznosítást támogató infrastruktúra fejlesztése, a hagyományos épületek, szakrális műemlékek felújítása.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a pályázat nem új zártkertek létesítését, hanem a korábban művelés alatt állók helyreállítását támogatja. 

Országszerte csaknem 200 ezer hektárra becsülhető a zártkertek mérete, de fejlesztések híján jelentős részük gondozatlan, elhanyagolt, ezért a miniszter arra számít, hogy a pályázati keret jelentős része infrastrukturális beruházásokhoz – utak rendbetételéhez, vízvételi helyek és vízvezetékek létesítéséhez, villanyhálózat kiépítéséhez, vadkerítések telepítéséhez járul hozzá. Az önkormányzatok ezen felül maguk is vásárolhatnak a keretösszegből zártkerteket. 

A támogatási korlát ilyen igényekhez igazodik, lakóövezet előkészítését, lakóingatlanok építését nem teszi lehetővé

– mondta a miniszter, aki bízik abban, hogy a támogatások hozzájárulnak hagyományos gazdálkodás fellendüléséhez és a régi tájfajták elterjedéséhez, amelyből kézműves termékek készülhetnek. 

A zártkerti művelésnek tehát  van helye a tömegtermékek korában, és a vidéken élők között is sokan lehetnek, akik ebbe bekapcsolódhatnak

– fogalmazott a tárcavezető.

Szükség van a pályázatra azért is, hogy a régi magyar gyümölcsfajták ne csak a génbankokban éljenek tovább, és megmaradjanak a hagyományos építésű pincesorok, boronaházak, régi kápolnák, útmenti feszületek is 

– hangsúlyozta a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos. V. Németh Zsolt szerint a zártkerti program azt bizonyítja, hogy a kormány felelősséget érez a másodlagos mezőgazdaságért, a nagyüzemi agráriumon kívüli kívüli termelőkért is. 

A zártkerti revitalizációs program a tanyafejlesztési pályázat részeként jelent meg 2015-ben. 2017-ben vált önállóvá, és mostanáig összesen 4,3 milliárd forinttal támogatott 432 pályázatot.