Nagy István a Normafán az Eötvös Parkban történő faültetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a fák csökkentik a hőmérsékletet, visszatartják az éltető vizet, megkötik a széndioxidot és lombkoronájuk megszűri a szennyezett levegőt. A fővárosi erdők megléte nem magától értetődő dolog, aktív szakmai munka szükséges a fenntartásukhoz. Az erdők nélkülözhetetlen testi-lelki felüdülést nyújtanak, amire egyre nagyobb a társadalmi igény is. 

Fotó: Fekete István

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány időszakában 25-30 százalékkal nőtt az erdők látogatottsága, különösen a nagyobb települések környékén.

Kifejtette, a kormányzat kiemelt figyelmet fordít az erdők, és azon belül a városi erdők megőrzésére és fejlesztésére. Hangsúlyozta, az Agrárminisztérium 2020-ban a Településfásítási Programjával a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezését indította el. Ennek köszönhetően

1,5 milliárd forint felhasználásával, 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültethetnek el a programban részt vevők.

Emellett az állami erdőgazdaságok parkerdő-fejlesztési programot indítottak.

Fotó: Fekete István

Ennek eredményeként már az idei évben több mint 2200 hektár erdőt minősítenek át, így 10 százalékkal növekedhet a nagyobb települések környékén lévő állami parkerdők területe.

Csak a fővárosban és környékén a Pilisi Parkerdő Zrt. 620 hektár erdőt minősít át parkerdővé

- tette hozzá.

Nagy István szerint az agrártárca célja, hogy a meglévő városi erdeink kezelése során minél nagyobb területen elsődleges szempontként jelenjen meg a lakosság rekreációs igényeinek kiszolgálása, valamint az erdők egészségvédelmi és klímavédelmi szerepe. Ennek érdekében a Budapesti Fejlesztési Központtal közösen dolgoznak a fővárosi és agglomerációs erdők fejlesztési tervén.