A magyarok 92 százaléka nem, vagy csak nagyon röviden készül fel az orvossal történő találkozásra, közel ötödük pedig soha nem jár szűrővizsgálatokra

– derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek több mint harmada jelezte, hogy egészségügyi problémájával a koronavírus-járvány alatt inkább nem keresett fel szakembert, azt későbbre halasztotta. Az egészségügyi tájékozottságot vizsgáló felmérés eredményei alapján alapvetően az orvosunkra hagyatkozunk, azonban az sem ritka, hogy az interneten próbáljuk megfejteni kézhez kapott leleteinket. 

Fotó: FÖLDI D. ATTILA

Annak érdekében, hogy tudatosabban készüljünk az orvostalálkozókra, tájékozottabbak legyünk egészségügyi kérdésekben és személyre szabottan megismerjük a szükséges szűrővizsgálatokat, hazai szakemberek bevonásával új mobiltelefonos applikációt fejlesztettek.

A Tájékozott beteg alkalmazás Android és iOS telefonokra is letölthető

– közölte az AIPM. A Tájékozott beteg applikációban kor és nem szerint beállítható a szűrési ajánlás, amit igény esetén a telefonunk naptárjába elmenthetünk vizsgálatonként, a megfelelő időpontban pedig értesítést is kaphatunk róla.

Az egészségünkre is jelentős hatással van, hogy mi magunk mennyire vagyunk tájékozottak például az ajánlott szűrővizsgálatokkal kapcsolatban, mit gondolunk egyes betegségekről, és alaposan felkészülünk-e az orvossal történő találkozásokra. Egy hazai kutatás eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb területen fontos lenne növelni a tudatosságunkat és tájékozottságunkat. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) országos közvélemény-kutatása szerint ugyanis nem igazán készülünk tudatosan az orvosi vizitekre, a kelleténél ritkábban megyünk szűrővizsgálatokra, és gyakran fordulunk az internethez a kézhez kapott leleteink magyarázatáért. 

Miben segít az alkalmazás:

  • az applikációban található speciális űrlap előzetesen segít átgondolni a felmerülő kérdéseket, amelyeket – az azokra kapott válaszokkal, a szedett gyógyszerekkel és a következő találkozó időpontjával együtt – el is menthetünk,
  • az űrlapot emailben elküldhetjük vagy kinyomtathatjuk, és a találkozóra magunkkal vihetjük,
  • összesíti a kor alapján ajánlott, személyre szabható szűrővizsgálatokat, amelyeket vizsgálatonként a naptárunkba is elmenthetünk,
  • tartalmaz egy laborlelet értelmező szótárt,
  • a különböző betegségekkel kapcsolatos tényeket és tévhiteket
  • a magyar onkológiai betegút állomásait a tünetek jelentkezésétől, illetve a szűréstől kezdve a gyógyult beteg utánkövetéséig, valamint gyermekkori és felnőttkori  védőoltásokkal kapcsolatos információkat.