Magyar gazdaság

Növekvő forgalom, enyhülő drágulás a lakáspiacon

A lakások forgalmának növekedését és drágulását 2021-ben már a harmadik hullám sem állította meg. Az új lakások drágultak ugyan a legnagyobb mértékben, ám ezt rendkívül alacsony forgalom mellett érték el.

A lakáspiaci forgalom 15 százalékkal nőtt az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg az új és használt lakások árai 5,8 százalékot emelkedtek ugyanebben az időszakban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021 I. negyedév című statisztikai tükör szerint a lakáspiac már 2019-ben elkezdett visszaesni, amit a koronavírus-járvány fokozott, így 2020-ban 14 százalékkal csökkent a forgalom.

Ezek után az idei első negyedévben már a forgalom 15 százalékos bővülését mért a statisztikai hivatal, akik azt is közölték, hogy 2020-ban a járványidőszak mind a két lezárásokat hozó időszaka visszavetette átmenetileg a lakások drágulását, az idei első negyedévre ez azonban már nem volt igaz, a használt lakások növekvő forgalom mellett 5,8 százalékkal kerültek többe.

A KSH adatai alapján idén az első negyedévben egy használt lakás átlagos ára 18,6 millió forint, az átlagos négyzetméterár pedig 294 ezer forint volt, míg Budapesten átlagosan 34,4 millió forintot kellett fizetni egy lakásért, ami az előző negyedévinél 500 ezerrel magasabb, ám kevesebb mint a tavalyi átlag.

A megyeszékhelyeken egy lakás átlagos ára 20,9 millió, az egy négyzetméterre jutó ár 345 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez képest. A legdrágább megyeszékhelyeken (Székesfehérvár, Győr és Debrecen) több mint 26 millió forintba került egy lakás, miközben Salgótarjánban a legolcsóbban, 9 millió forintért lehetett lakást venni.

Az új lakások piacán 2020 első negyedévében 8,6 százalékkal nőttek az árak, és a járványhullámok alatt sem következett be csökkenés, csupán a drágulás üteme lassult. Idén az új lakások esetében az első negyedévben a drágulás mértéke hasonlóan a használt lakásokéhoz 5,8 százalék volt. Az előző év azonos időszakához képest azonban a drágulás üteme már 11 százalékos drágulást látunk, hiszen az új lakások esetén nem volt a használtak árában tapasztalhatóhoz hasonló megtorpanás.

Tavaly 15 ezer, 2021 I. negyedévében további 4400 lakás épült értékesítési céllal. Bár 2020-tól újra 27 százalék lett a lakásáfa, ekkor az értékesítések számottevő része még az 5 százalékos, kedvezményes áfa igénybevételével történt, ami hozzájárult a lakásépítés lendületének a fenntartásához.

Az új lakások árának növekedését árnyalja, hogy eddig mindössze 8 ezer, 2020-ban lezajlott újlakás-értékesítésről állnak rendelkezésre adatok, és a 2021. I. negyedévi tranzakciók száma egyelőre az ezret sem éri el.

Az új lakások átlagos ára 2021 első negyedévében 36,1 millió forint volt, ami 600 ezerrel magasabb a 2020-as átlagnál, azonban Budapesten 46 millió forintba került átlagosan egy új lakás és ez már 3 millió forinttal több a tavalyi év átlagánál. A négyzetméterárak tekintetében a növekedés mértéke 14 százalékos növekedés után 850 ezer forintig kúszott fel.

A megyeszékhelyeken adták el az új lakások több mint egyharmadát, átlagosan 520 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 13 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Győrben 550, Debrecenben 615, Nyíregyházán 417 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.

KSH lakáspiac Központi Statisztikai Hivatal
Kapcsolódó cikkek